Már alig vártam, hogy kirakhassam ezt a részt! Kérek mindenkit, aki szereti a történetem, hogy írjon egy rövid kommentet. Nagyon boldoggá tenne. :)
Nessa. xx
Louis faggat, minden nap faggat de nem mondok neki semmit, tudom, hogy tudja, mi a helyzet, a különbség Zayn és az én verzióm közt az, hogy Zayn azt hiszi, visszakaphat, én pedig tudom, akkor este véglegesen szakítottam vele. Idővel majd minden jobb lesz. Remélem.
Újabb reggel, egy újabb túlélt, átszenvedett éjjel, azt hiszem, ma reggel 6-kor aludtam el, most pedig délelőtt 11 van. Nem tudok tovább feküdni, szinte gépies mozdulatokkal kelek fel, felveszek egy szürke, ülepes nadrágot és egy fehér pólót, a hajamat kontyba kötöm, fogat mosok és lesétálok, hogy mosolyt erőltetve magamra megreggelizzek a testvéremmel. Egy házban élni Zayn-vel így sokkal rosszabb, látja, min megyek keresztül, tudja, hogy szenvedek, tudja, hogy ezek a mosolyok nem igaziak, és én látom, hogy ő is pont így van ezzel. A hasam vezet, a konyhából tojás és pirítós illatát érzem, abban reménykedem, Liam csillogtatja meg a konyhai tehetségét, de amikor belépek és a számat mosolyra húzom, az egy grimaszban fagy az arcomra. Zayn kissé görnyedten, csupán alsóban áll a tűzhelynél, az arcán kiütközik a 3 napos borosta, amikor belépek épp a hajába túr, a füstölgő kenyérpirítóhoz lép és lenyomja az oldalán gombot, a megfeketedett kenyerek kiugranak belőle, ő pedig elhátrál, majd a homlokát a hűtőnek dönti. Halkan lépek hátrébb, a fal mellé lapulok, az ajkamba harapva figyelem őt, a halk szenvedést, tudom, hogy nem a kenyérpirító miatt ilyen. Ellöki magát a hűtőtől, kiszedi a tojást egy tányérra, majd csípőjét a pultnak veti és arcát elrejti a kezeiben. Ujjai ismét a hajába túrnak, az arca fájdalmas grimaszba torzul és egy pillanatra látom a szemeiben megcsillanó fájdalmat, a következő pillanatban felkapja a tányérját és a kuka fölé tartja, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és a pultra teszi. Hátrálok, majd amikor ő kiront a konyhából én úgy teszek, mintha csak most ébredtem volna és a szemeimet dörzsölgetve, az arcomat eltakarva csoszogok előre. Egy pillanatra megtorpan és hitetlenkedve néz rám, miközben én felemelem a fejem, a száját szólásra nyitja, majd becsukja és lassabb léptekkel elcsörtet mellettem. Próbálom megnyugtatni magam azzal, hogy folyamatosan azt ismételgetem magamban: minden rendbe fog jönni, majd túllép rajtam. De ezt az egész hülyeséget én magam sem veszem be.
-Szia.-jön egy kedves, vidám hang a hátam mögül, majd Harry megkerül és puszit nyom a homlokomra.-Rosszul aludtál?-fürkészi az arcomat.-Fáradtnak tűnsz.
Aprót bólintok és követem őt a konyhába, felkapja Zayn otthagyott tányérját és jóízűen kezdi belapátolni a tojást.
-De bunkó vagyok!-csapja le a tányért.-Ugye nem te csináltad? Meg akartad enni?
-Nem.-mosolygok rá biztatóan.-Nem az enyém.
-Akkor jó.-vonja meg a vállát.-Akarsz beszélni arról, hogy mi bánt?
-Hogy érted?-emelem fel a fejem.-Nem bánt semmi.
-Hogy ha mással ülnél itt, lehet, ő bekajálná ezt, de én nem, Stella.-néz a szemembe.-Tudom, hogy bánt valami, napok óta furcsán viselkedsz. Nem vagy olyan... mosolygós.
-Csak fáradt vagyok.-húzom mosolyra a szám.-Kikészít a suli.
Látom rajta, hogy nem győzöm meg ezzel és talán egy kicsit rosszul esik neki, hogy nem beszélek neki erről, de többet nem kérdez. Kiveszek egy joghurtot a hűtőből és azt szürcsölve hallgatom, ahogy a ma esti díjátadóról beszél. Jó érzés vele beszélgetni ilyesmiről, a hangjából hallatszik, mennyire büszke a bandára és annak minden tagjára. Harry mély hangja eltereli a figyelmem mindenről, szeretném vele megosztani azt, ami valóban bánt, de az nem lenne helyes döntés, csak neki is fájdalmat okoznék. Ahogy mindenkinek.
Liam lépéseit már a konyhából felismerem, mezítláb csattog le a lépcsőn, majd amikor belép a konyhába mosolyogni kezd, úgy érzem, lassan visszakapom a mosolygós testvérem és bár még közel sincs túl a szakításon, kezd rendbe jönni. Úgy érzem, mi ketten csak félemberek vagyunk, és a két félből nekem sikerül lassan összekaparnom egy egészet, aki újra ő lesz. Velem meg lesz, ami lesz, őszintén szólva hidegen hagy.
-Stella.-egy kéz fogja át a derekam és nem enged továbbmenni. Louis szigorú tekintettel néz rám, amikor megfordulok a karjai közt.-Beszélnünk kell!-mondja.
A tekintetem a csuklómon csillámló karkötőre téved, pillantása ellágyul és kezét a hátamra téve terel be a szobámba.-Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.-kér bocsánatot.
-Nem ijedtem meg.-mosolygok rá.-Tőled nem lehet félni.-nevetek fel halkan, belül viszont legszívesebben sírnék.
-Fejezd be.-néz a szemembe.-Most viszont te ijesztesz meg engem, Stella.
-Miért?-billegek előre hátra, és a szekrényhez sétálok. Louis-ról tudomást sem véve kezdek turkálni a szekrényemben, hogy eldöntsem mit veszek fel este.
-Pont ezért.-lép mellém, egy könnyű mozdulattal arrébb tol és becsukja a szekrényajtót.-Zayn elmondta, mi történt. Hallhatnám a te verziódat is?
-Minden úgy van, ahogy ő mondta.-biccentem fel a fejem.-Azzal a különbséggel, hogy azt hiszi visszakaphat.
-Mi az, hogy az hiszi?-néz rám hitetlenkedve.-Ne mondj őrültséget, Stella!
-Tudod mi az őrültség?-nézek a szemébe.-Az, hogy idáig ezt csináltuk.
-Nagyon nagy hibát követsz el, ha hagyod, hogy ennek vége legyen.-rázza a fejét, majd sarkon fordul és kirongyol a szobámból.
-Igen, tudom.-súgom, miután becsukja az ajtót. Nagy levegőt veszek és újra kinyitom a szekrényajtót, hogy válasszak valamit a ruháim közül. Néhány perc múlva dühösen vágom be azt és ledőlök az ágyra, az arcomat a párnámba temetem és küzdök a sírás ellen. Egyáltalán nem akarok már menni este, semmit nem akarok csinálni, az egyetlen amit akarok, az Zayn.
Halk kopogást hallok, majd az ajtó résnyire nyílik és egy kék szempár néz be rajta, majd a résen megjelenik Niall szőke feje. Szipogva tornázom magam ülőhelyzetbe, próbálok mosolyogni, de nem tudom előre elrejteni a kiborulásom nyomait. Ez még semmi, még tudok tűrni, de úgy érzem már nem sokáig.
-Öhm.-néz rám zavartan.-Csak azt akarom kérdezni, hogy éhes vagy-e, elugrunk kajálni a bátyáddal, ha szeretnél jöhetsz te is.
-Nem.-bököm ki halkan.-Menjetek csak, mostanában mindig rajta lógok.
-Stella...
-A megkérdezésem nélkül is hozni fog valamit.-mosolyodok el.-Mond meg neki, hogy rábízom.
-Oké.-pislog nagyokat.-Jól vagy?-lép közelebb, és vonakodva leül az ágyamra.
-Aha.-hajtom le a fejem.-Csak... most minden eléggé összecsapott a fejem felett.
-Tudom milyen érzés.-simít végig vigasztalón a karomon.-Mostanában keveset beszéltünk. Aprót bólintok, ennek az okát nem tudom, mindenesetre hiányoznak a beszélgetéseink és az, hogy mindig összefutottunk a konyhában.-Ha szeretnél beszélgetni valakivel, rám számíthatsz.-mosolyog biztatóan.
-Köszönöm.-húzódok közelebb hozzá, és átölelem. Puszit nyom a homlokomra, majd feltápászkodik és az ajtó felé lépdel.-Niall.-szólok utána.
-Nem mondom el neki.-biztosít, válaszul pedig csak bólintok ő pedig elmegy.
Erőt veszek magamon és újra felállok, kutatni kezdek valami igazán szexi után, hogy egyáltalán versenybe tudjak kelni Perrie Edwards ellen. Egy szűk, fekete ruhát választok, hozzá hatalmas sarkú cipőt, tudom, hogy szenvedni fogok benne de nem érdekel. Eléggé őrültnek érzem magam, amiért ezt csinálom, görcsösen próbálok jobb lenni egy másik lánynál, régen soha nem ösztönzött a megfelelési kényszer, ha Eric-vel voltam, de Zayn... ő sokkal több, mint Eric. Ezt a megfelelési kényszert pedig csak akkor érzem igazán, amikor már egy kocsiban utazok Perrie-vel. Fortyog bennem a düh és a féltékenység, mert mindenki vele foglalkozik, hiszen Eleanor mellett ő az a lány, aki valamelyik bandatagnak a "barátnője" fáj a felismerés, hogy néhány napja még én (is) az voltam. Liam oldalához bújok és kifelé bámulok az ablakon, a közelségére van szükségem ahhoz, hogy ne pattanjak fel és rendezzek hatalmas jelenetet. Ma este én Liam kísérője vagyok, nem fogok botrányt csinálni sem itt, sem a díjátadón.
Liam tulajdonképpen először mutat meg engem a "nagyközönség" előtt, amikor a kezemet fogva végigsétálunk a vörös szőnyegen és mosolygunk a kamerákba, szinte már látom magam előtt a holnapi főcímeket. A pillantásom önkéntelenül mindig egy irányba terelődik, a mellettünk eléggé távol pózoló Zayn és Perrie felé, nagyokat pislogva nézek tovább, Harry épp interjút ad, Niall beleveti magát a rajongók közé és aláírásokat osztogat, Louis és Eleanor már indulnak befelé. Liam magához vonva engem puszit nyom a homlokomra, majd elindulunk befelé. A terem zsúfolásig tele van világsztárokkal és a kísérőikkel, félszemmel mintha Rihanna-t látnám elsétálni, a másik oldalon pedig a Maroon 5 énekesét.
Körülbelül 1 óra múlva kezdetét veszi a díjátadó, Miley Cyrus indít egy dallal, majd jön a legjobb énekesnő kategória, melyet Rihanna nyer. Furcsa, hogy egyszerre ennyi hírességet látok, előttünk Jessie J és Will.i.am ül, legszívesebben felpattannék és mindenkitől aláírást kérnék. Fellép Bruno Mars, akinek a dalánál önkéntelenül pattanok fel, érzem magamon Zayn pillantását, Bruno elviszi a díjat, amire jelölték. Majd jön a legjobb popegyüttes kategória, amikor ugyanis egyedül maradok Perrie-vel, mert a One Direction nevét mondják be, a fiúk pedig mámoros örömmel pattannak fel és rohannak el a színpad felé. Az elkövetkezendő kategóriák nyertesei: Justin Bieber, Conor Maynard, majd ismét a One Direction a "legjobb videóklip" kategóriában, amit a One Way Or Another-ért kapnak, a 3. jelölést nem váltják be, azt Selena Gomez viszi el, majd jönnek a szerintem hülye kategóriák. Harry díjat nyer a hajáért, Selena Gomez a szépségéért, Justin Bieber a szemeiért, majd jön az, aminél legszívesebben ki szeretnék menni.
Zayn és Perrie felugranak, Perrie a nyakába borul, miközben Zayn barna szemei megtalálják a fátyolos tekintetem. Elindulnak a színpad felé, én pedig felállok. Nagyon jól tudom, ha én feszítenék Zayn mellett teljes valómban, és azok az emberek, akik ezt eldöntik, látnák, milyenek voltunk mi ketten együtt, ugyanúgy nyernénk. Perrie-nek viszont már semmi keresnivalója sincs mellette.
-El kell mennem a mosdóba.-hadarom, és elindulok végig a lábak előtt.
-Stella!-kiáltja utánam Liam.
Zayn a kezében szorongatja a mikrofont és azt a hülye díjat.
-Csókold meg nyugodtan a kedvesedet.-biztatja a műsorvezető.-Hiszen ezért kaptátok a díjat!
-Én, én...-a szobrocskát Perrie kezébe nyomja, lehajtom a fejem, nem akarom ezt látni, potyogó könnyekkel kérek bocsánatot Chris Brown-től, amikor a nevem mindennél hangosabban hangzik el.-Stella!
A hatalmas teremben hirtelen mindenki engem kezd keresni és fél füllel elkapok néhány mondatfoszlányt. "Ki az a Stella?; Az a lány, Liam Payne testvére?; Mit akarhat tőle?"
A hajamba túrva igyekszem megszaporázni a lépteim, egyetlen ép gondolatom van el kell tűnnöm innen, minél hamarabb.
-Stella, kérlek ne menj el!
Csak megyek és megyek, heves bocsánatkérések közepette lépdelek előre, már majdnem a sor végén vagyok, amikor Zayn megelégeli ezt.
-Oké, akkor most mindenki figyeljen ide! Nem Perrie a barátnőm!-megtorpanok, lassan felemelem a fejem, Perrie döbbenten, tátott szájjal néz előre, látom a szemében, hogy lassan világossá válik számára, én vagyok az, akiről Zayn beszél, akinek belerondított a kapcsolatába.-Liam, haver, kérlek ne haragudj!
Megfordulok, Liam hitetlenkedve mered előre, gondolom eddig abban reménykedett, egy másik Stella-ról van szó, Harry zöld szemei rám merednek, Niall pedig kissé előrehajolva nézi a barátját. Louis egyenesen a szemembe néz, miközben a kezét Liam megfeszült vállaira helyezi.
-A barátnőm ott áll, és nem veszi észre, hogy nem lát tőle Enrique Iglesias.-emeli fel a kezét, és rám mutat. Hátrafordulok, a mögöttem ülő férfi mosolyogva int a fejével, hogy nem haragszik.-Tudom, hogy egy idióta vagyok, mert nem mertem elmondani a legjobb barátomnak, a háta mögött összejöttem a húgával. Liam, ne haragudj, és ha lehetőség van rá, otthon verj el. Ma este bocsánatot szeretnék kérni, mindenért, amit valaha is elszúrtam köztünk, Stella. Sajnálom, hogy az elején bunkó voltam, sajnálom, hogy miattam kerültél közém és a bátyád közé, sajnálom, hogy elvállaltam ezt az egészet. Hogy mi az igazság? Nem jöttem össze újból Perrie-vel, 5 hónapja egyetlen lány érdekel, ő az egyetlen, akinek meg akarok felelni és boldoggá akarom tenni. Ez az egész a menedzsmentek miatt van, megzsaroltak, de már nem érdekel, kapja be az összes menedzsment, nem veszíthetem el emiatt a lányt, akit... akit mindennél jobban szeretek.-hangja elcsuklik, a szó villámcsapásként hasít belém, felemelem a fejem és döbbenten nézek rá, barna tekintete egyenesen a szemembe mélyed, most már csakis hozzám beszél. Képes vagyok kizárni a mögöttem ülő latin énekest, mindent, mindenkit, a bátyámat, Harry-t, Niall-t, mindenkit. Kimondta, azt mondta, hogy szeret. Úgy érzem, muszáj leülnöm, de erre nincs lehetőségem.-Tudom, hogy nem most kellene kimondanom, nem így, de... szeretlek, Stella, mindennél jobban. Ha újra megismerhetnélek egyetlen dolgot csinálnék újra, aznap délután, amikor érezni kezdtem valamit irántad, ki kellett volna állnom Liam elé, minden mást ugyanígy csinálnék, kivéve ezt. Sosem szabadott volna hazudnom, és nem hagytam volna, hogy kihasználjanak. Nem tettelek mindig boldoggá, sok mindent elszúrtam, de megpróbálok mindent jóvá tenni, ha egyáltalán még szóba akarsz majd állni velem. Tudom, hogy ha választhatnál nem akarnád, hogy mindenki előtt mondjam ezt, de nem halogathatom tovább. A tudtod nélkül húztál ki a mélyből, amikor megjelentél nálunk az életem új értelmet nyert, elérni azt, hogy távol maradj tőlem, mert még csak egyszer láttalak, de legbelül talán már akkor is tudtam, ha te nem tartózkodsz tőlem, én nem fogok tudni nyugodtan ülni. Kellettél, de ez már egészen más, szükségem van rád, nélküled semmi vagyok. Az utóbbi 3 napot csak túléltem, de úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek néhány dologra, nem akarok mást, semmit sem akarok, ha nem vagy velem.
A szememből patakokban folynak a könnyek, a fülemben visszhangzik, ahogy azt a szót mondja, hallani akarom még, még egyszer, vagy ezerszer. Ujjaimmal megmarkolom az előttem ülő személy székét. Tudom, ebből az egészből hatalmas botrány lesz, Liam nagyon ki fog akadni, a szemem sarkából látom, ahogy hevesen rázza a fejét és lelöki magáról Louis kezét, gyűlöl, amiért hazudtunk neki. A következő pillanatban Zayn olyan dolgot tesz, ami mindenkit meglep, leugrik a színpadról és elindul felém, kibotladozom az emberek térdei közt, majd lerúgom a cipőm és Zayn felé rohanok, karjait közém fonja én pedig sírni kezdek. Az arcom a vállába temetem, ujjaim megmarkolják az ingét és elemelkedem a földtől, lassan elindul velem, nem tudtam hová megyünk, őszintén szólva nem is érdekel. Ennyit arról, hogy nem csinálok botrányt. Hamarosan eltűnünk az emberek szemei elől, és egy üres, csendes öltözőben találom magam, szorosan tart a karjai közt, miközben leül. Felhúzom a lábaim, arcát a nyakamhoz érinti, szükségem van némi időre, amíg felfogom a történteket. Ujjai gyengéden simogatják a hátam, nagy levegőt veszek és kissé elhúzódok, kezét bátortalanul csúsztatja az arcomra.
-Sajnálom.-dönti homlokát az enyémnek.-Nem hagyhattam, hogy elmenj.
-Mond még egyszer, kérlek.-súgom.
-Sajnálom...
-Nem ezt.-emelem fel a fejem.-Azt, hogy...
-Szeretlek, Stella.-súgja a fülembe, megborzongok, a karjaim szorosan fonom köré.-Nagyon szeretlek.
Ajkaim a szájára nyomom, a mellkasomból remegő sóhaj szakad fel, a hajába túrok és elnyitom az ajkaim, hogy elmélyítsük a csókunkat.
-Soha nem foglak elengedni.-súgja szinte az ajkaim közé.
Mielőtt válaszolhatnék kitárul az ajtó és a bátyámon kívül az összes fiú ránk mered, elhúzódunk egymástól, Louis aggodalmasan néz rám, a szemeiben eloszlanak a kétségek, amikor látja, hogyan ölelem át Zayn-t. Harry szemeiben egy pillanatra fájdalom csillan, majd a száját mosolyra húzza, amikor rám néz, Niall kék szemei Zayn tekintetébe fúródnak.
-Hol van Liam?-kérdezem remegő hangon.
-Elment.
~Zayn Malik~
Nem egészen így terveztem ezt az estét, a fenébe, ezt az egészet nem így terveztem! Stella apró kezei becsúsznak a kabátom alá és szorosabban ölel át, arcát belefúrja az ingembe én pedig végigsimítom a hátát és puszit nyomok a hajára. Senki nem szólal meg, kivéve Louis-t, mert ő hevesen magyarázza Paul-nak a történteket, Harry kifelé bámul az ablakon, Niall pedig a telefonját nyomkodja, úgy tesz, mintha ez az egész hidegen hagyná. Stella vállai ismét megrázkódnak, megnyugtatóan ölelem magamhoz és az arcomat a vállához érintem, megkeresem a kezét és összekulcsolom az ujjainkat.
-Gyűlöl.-motyogja.
-Dehogyis.-simítok végig az arcán.-Csak időre van szüksége.-hitetlenkedve rázza a fejét, az álla alá nyúlok és felbiccentem a fejét, könnyektől ragacsos arcából kisöpröm a tincseit és próbálok biztatóan mosolyogni, miközben az ajkához hajolok. Gyors, puha csókot hagyok a száján, nem itt, mindenki előtt akarom rendesen megcsókolni, amikor még azt sem tudom, Harry és Niall érez-e valamit iránta.-Nem kell aggódnod, majd én elrendezem ezt.
Szemeit összeszorítja, amikor Paul beáll a felhajtóra, elsőként nyitom ki az ajtót és pattanok ki a kocsiból, megfogom Stella kezét és lassú léptekben indulunk befelé.
-Zayn!-szól utánunk Louis.-Ne ma este akarj beszélni vele, eléggé feldúlt volt, amikor elment.
-Nem húzom tovább ezt.-rázom a fejem.-Megérdemlem, amit kapni fogok tőle.
Az apró ujjak szorulnak az enyémek körül, lehajolok és megpuszilom az arcát, miközben szorosabban ölelem magamhoz. Felemeli a fejét, szemei könnyektől csillognak, utálom ezt látni, nem tudom elviselni, ha szomorú.
-Minden oké lesz, Hercegnő.-próbálja vigasztalni Louis, mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg nem így lesz.
Aprót biccent, az alsó ajkát rágcsálja, miközben fejét az oldalamnak dönti és elindulunk befelé, Louis úgy caplat előttünk, mintha meg kellene védenie minket, de erre nincs szükség, Liam akármilyen dühös is, nem fog megütni a húga előtt. Lehámozom magamról a kabátom, majd segítek Stella-nak is és csendben indulunk fel az emeletre.
-Maradj itt.-nyitom ki a szobájának ajtaját és gyengéden noszogatom befelé.-Beszélek vele.
-Együtt csináljuk.-emeli rám barna szemeit.
-Együtt csináljuk, de előbb hagyom, had üvöltözze ki magából a dühét. Csak maradj itt, és ne gyere ki, nem akarod ezt látni.
Ajkait összeszorítva húzódik közelebb, hüvelykujjammal letörlöm az arcán végigcsorgó könnycseppeket és arcomat a hajába fúrom.
-Azt mondtad, nem tettél mindig boldoggá.-öleli át a nyakam.
-Mert nem.-nézek rá szomorúan.-Sírtál miattam, nem is egyszer.
-Pont ma jöttem rá arra, hogy a hazugságok és a titkolózás ellenére boldog voltam veled, az utóbbi napokban viszont nem. Csak velem kell lenned ahhoz, hogy boldoggá tegyél.
-Szeretlek.-mormolom a hajába, nem tudok betelni azzal, hogy ezt bizonygassam, ő pedig minden alkalommal, amikor ezt mondom megborzong.-Ígérem, hogy mindent rendbe hozok.
Kissé elhúzódik, homlokát az enyémnek dönti és végigsimít az arcomon, majd apró kezeivel közelebb húz magához és megcsókol. Tudom, akármi történjen is, nem leszek képes arra, hogy elengedjem őt, csak abban reménykedek, hogy idővel Liam megért majd engem és nem lesz ellenére ez. Talán most nem kellene ezen aggódnom, ha már az elején mindent bevallottam volna, de már kár sírnom azért, amit a múltban nem tettem meg. Ujjai a hajamba túrnak, a derekánál fogva húzom közelebb magamhoz, halk morgás szökik ki a számon, amikor hevesebben kapunk egymás után.
-Én is szeretlek.-néz a szemembe, szinte az ajkaimba súgja a szavait.
-Sajnálom, hogy csak most tudtam kinyögni.-hajtom le a fejem, ujjaival vigasztalón simít végig a tarkómon.
-Ne kérj mindig bocsánatot.-húzódik közelebb, és megcsókolja a nyakam.-Felesleges, és ezt igazán ne sajnáld, az sem baj, ha nem mondod ki.
-Azt akartam, hogy tudd, hogy mindenki tudja.
-Én enélkül is tudom.-mosolyog rám, szemeiben gyengédség csillan, végigsimít az arcomon, én pedig megfogom a kezét és belecsókolok a tenyerébe.
-Néha úgy érzem, nem mutatom ki eléggé. Te vagy a mindenem.-a lélegzete egy pillanatra elakad, majd közelebb nyomul hozzám.-Megpróbálok beszélni vele, hátha megnyugodott már.
-Néha úgy érzem, nem mutatom ki eléggé. Te vagy a mindenem.-a lélegzete egy pillanatra elakad, majd közelebb nyomul hozzám.-Megpróbálok beszélni vele, hátha megnyugodott már.
Aprót bólint, arcát a kezeim közé veszem és még egyszer megcsókolom mielőtt kimennék. Nagy levegőt véve kopogok be a másik szobába, egy ideig várok, majd óvatosan benyitok, Liam az ágyán ül és kifelé bámul az ablakon, amikor hátrafordul a szemei szikrákat szórnak.
-Húzz innen, Zayn!
Hangja kemény és ellenséges, lecövekelek az ajtóban, próbálom összeszedni a gondolataim, hogy elmondhassam neki mit, miért csináltunk így.
-Liam...-kezdem.
-Nem érdekel!-emeli fel a hangját.-Nem vagyok kíváncsi semmire! Csináljatok amit akartok!
-Ne mond ezt, a húgodról van szó!-hajtom le a fejem.-Csak hallgass meg, utána békén hagylak.
-Nem.-rázza a fejét.-Tudod, nem is azzal van a bajom, hogy együtt vagytok, hanem azzal, hogy mindketten hazudtatok nekem! A francba Zayn, fél éve ismerem őt, én csak próbáltam megóvni!
-Tudom.-túrok a hajamba.-Gyáva voltam, de azt hittem ki fogsz akadni, mert úgy védted őt mindenkitől.
-Tudod mikor akadok ki? Most! Azt mondod a húgomról van szó és ne beszéljek így, amikor elkezdted hülyíteni nem róla volt szó?
-Zayn.-ragadja meg egy kéz a pólóm.-Hagyd, majd én.
Lerázom magamról Louis kezét, Liam a hajába túr, észreveszem, hogy kezeit ökölbe szorítsa.
-Neked semmi közöd hozzá.-rázom a fejem, Liam arcára lassan kiül a felismerés.
-Te is tudtad!
-Igen, de...
-Mindenki tudta csak én nem?-kiáltja hitetlenkedve.-Te... Stella akkor nem veled volt és Eleanor-val, és te nem Perrie-vel voltál!-mutat rám, és lassan elindul felém. A pillantása egyre jobban elsötétül, és az álla megfeszül, miközben szemei a nyakamra szegeződnek, pontosan tudom, mire gondol.-A húgomat, Malik?! Volt képed utána a szemembe nézni?!
-Jól gondold meg, hogy mit csinálsz, Liam.-mondja lassan, és kimérten Louis.
-Miért? Miért mindig én? Te mit csinálnál?!-barna szemeit elfutják a könnyek.-Most legszívesebben beverném a képed!-az, ahogy ezt mondja sokkal rosszabban érint, mintha valóban ezt csinálná.-De miért ne tenném meg? Te megtennéd, ha a húgodról lenne szó!
Aprót bólintok, viszont mielőtt bármit is tehetne egy apró test szeli át a szobát és nekem csapódik, vékony karjaival átölel és arcát a mellkasomba temeti.
-Nem bánthatod.-zokogja.-Kérlek, Liam, szeretem őt!
Késő, Liam tenyere az arcomon csattan.
Késő, Liam tenyere az arcomon csattan.