27.rész Próbálkozom

Sziasztok! :)

Ismét csütörtök, és én ismét itt vagyok. 

Ez a rész szerintem most nem túl fordulatos, kezdem elég laposnak érezni a történetet. Ti mit gondoltok? 

Még nem tudom, hogy jövőhéten mikor érkezik az új rész, mivel Bruno Mars koncertre megyek, tehát az utolsó néhány órámról elkérnek és busszal hazajövök, aztán elkészülök és az apukámmal indulunk is Budapestre. Próbálok majd szakítani néhány percet arra, hogy benyomjam a gépem és feltegyem az új részt. Talán sikerül, viszont ha nem, akkor pénteken itt vagyok. Amikor ugyanis felkerül a prológus az új blogomra! :)

Még egy dolgot szeretnék mondani, aztán nem fárasztalak titeket tovább. Felkértek egy blogversenyre zsűrinek, ahol enyém a "legjobb fanfiction" kategória. Ha gondoljátok jelentkezzetek, nem harapunk. :)KATT!

További jó "hétvégét"! Nessa. xx

~Zayn Malik~

Kis híján felugrok, amikor rezegni kezd a telefonom, nem állíthattam be zenét ébresztőnek, hiszen arra biztos felkelnének a többiek, így valahol a hátamnál érzem az idegesítő rezgést. A szemeim majd leragadnak, Stella szorosan hozzám simul, egyik kezét átdugja a karom alatt, amivel átölelem őt, arca a mellkasomhoz ér, halkan szuszog, ő semmit nem vesz észre az idegesítően rezgő készülékből. Óvatosan tapogatózni kezdek, kicsavarodott testhelyzetben megszerzem a telefont és gyorsan kinyomom, 4 óra van. Szándékosan 4-re állítottam az ébresztőt, mert Harry általában 6 körül indul megkeresni a WC-t, ami még mindig a szobájához tartozik. Se kedvem, se erőm nincs felkelni Stella mellől, nem tudom mikor aludtam utoljára így egy lánnyal, és nem igazán akarok megválni tőle, de a saját érdekünkben erőt veszek magamon. Viszont ehhez kell némi idő, ami azt jelenti, hogy erőgyűjtésképpen az arcomat a nyaka és válla közti kecses hajlatba fúrom és óvatosan még közelebb húzom magamhoz. Haja az arcom csiklandozza, lábai az enyémhez simulnak, az egyik talpa meztelen, így gyanítom, elhagyta a zokniját, amiért majd feltúrhatom az ágyat. Végigsimítok a derekán és nagyot sóhajtok, óvatosan lefejtem magamról a karját és kibújok mellőle. Legszívesebben azonnal visszabújnék hozzá, a meleg takaró alá. Amint felfedezi, hogy nem vagyok mellette, magához öleli a takaróm és a lábait felhúzza a mellkasához, olyan, mint egy kiscica. Mármint tényleg egy kiscica, és nem olyan különleges lény, mint Vega Sweety. Már azzal is megelégednék, ha némi távolságból nézhetném őt így, ritkán ennyire csendes. Nem mintha nem szeretném, ahogy beszél, csak így még ártatlanabb.

Nincs szívem felébreszteni, így fölé hajolok és óvatosan a karjaimba veszem, olyan, mintha nem tartanék semmit, és hirtelen aggódni kezdek azért, hogy vajon eszik-e eleget. Aztán eszembe jut, hogy mennyi mindent képes magába tömni, így hát mindenféle fura betegséget és hasonlót kiverek a fejemből, ő lenne az utolsó lány akiért ilyen miatt kellene aggódnom. Kinyitom az ajtót és kilesek a folyosóra, nincs ott senki, és a szobákból se szűrődik ki semmilyen hang, kivéve talán az egyöntetű halk horkolást, végigmegyek vele a folyosón és óvatosan benyitok a szobájába. Napok óta nem jártam itt, édes rendetlenség uralkodik, az asztalán füzetek vannak, az ágyát kissé összedúrhatta, mielőtt átjött hozzám. Óvatosan leteszem rá, szempillái megrebbennek és fáradtan néz rám.

-Aludj csak.-nyomok gyengéd puszit a homlokára.

Barna szemeivel érdeklődve, kissé hunyorogva néz rám, egyik kezét a nyakam köré fonja, másikkal végigsimít az arcomon. Egy pillanatra lehunyom a szemeim és élvezem az érintését, majd a hajamba túr és gyengéden húz magához, megpuszilom keskeny ajkait, a halk hang szinte élesen hasít a csendbe. 

Nehezemre esik elhúzódni tőle, homlokomat az övének döntöm, hosszú szempillái megrebbennek, miközben rám emeli gyönyörű szemeit és csinos száját aprócska mosolyra húzza. Végigsimítok az arcán és engedek egy rövid csóknak, majd felegyenesedek és betakarom. Az oldalára fordul és egyik kezét kidugja, sóhajtva simítom ki az arcából az egyik hosszút tincsét, majd rámosolygok és az ajtó felé lépek. Nem tudok neki mit mondani, és ezzel ő is így lehet, halkan becsukom az ajtót és visszamegyek a saját szobámba. 

Miközben felhajtom a takarót megtalálom az elveszett rózsaszín zoknit, mosolygok, mert ez már annyira hozzá tartozik. Annyira kislány még és mégis... Az a gyerekes öröm néha és amikor elküld a francba, vagy ahogy megcsókol. Kissé összeférhetetlen mindez egy ilyen bájos személyben.
A zoknit a párna alá teszem, mert ott biztos nem találja meg senki, magamra húzom a takarót és belefúrom az arcom. Még nem vette át hajának kellemes illatát, csalódottan befészkelem magam a helyére, legalább ez a hely még őrzi az ő testének melegét, ellenben velem ő a hideg ágyában fekszik.
Mit hisztizek? Ez mégis több volt annál, mint amit remélni mertem, jobb, ha befogom a szám és örülök ennek.

~Stella Starlight~

Sóhajtva, szélesen mosolyogva borulok be Louis autójába. Reggel Harry hozott, így még nem tudtam senkinek sem kibeszélni magam.
-Mi volt ez a szerelmes sóhajtás?-fordul felém szélesen mosolyogva Louis.-Várj, nem tudom, hogy tudni akarom-e.
Gyengéden a vállára csapok és a fejem az ablaknak döntöm, a táskám pedig magamhoz szorítom.
-Akarsz beszélni róla? Felkészülök rá lelkileg.
-Louis!-nevetek, mire a fejét rázva ő is elröhögi magát.
-Szóval, mi az a semmi ami veled történt amíg nem voltam itt?
-Összevesztünk.-húzom el a szám.-Nagyon.
Felvont szemöldökkel néz rám, lassít a pirosnál és kíváncsian néz. Nem szól közbe.
-Tegnap átmentem hozzá, hogy beszéljünk róla. És olyan cuki volt!-sóhajtok.-Vele aludtam.-benyomja a féket és a teljes felsőtestével felém fordul.
-Tessék? Hogyan?
-Hajnalban átvitt a saját szobámba.-húzom el a szám.-De olyan jó volt, annyira aranyos.
-Bájos lehetett, ahogy a fülecskédbe szörcsögött.-csípi meg az egyik fülem.
-Nem is.-nevetek.-Csak szuszogott, és hozzám bújt, mint egy cica.-kezdek álmodozni, nem igazán zavar, hogy ezt Louis hallgatja. Másnak nem tudom elmondani.-Olyan édes, és nem hiszi el, pedig elmondtam neki, hogy miért, de azt mondta, hogy szerinte inkább seggfej. Szerintem meg imádnivaló.
-Bizonyára.-nevet rajtam.-Miben aludtál?
-Micsoda?
-Miben aludtál, Stella?
-Pizsamában.-közlöm megrökönyödve.
-Szóval mamabugyi, térdzokni, visszataszító garbó, mackónadrág? Zayn a földön aludt?
-A zoknit eltaláltad.-kuncogok.
-Megüthetem?
-Nem!-kiáltok felháborodva.
-Aludtatok.-közli tényként.-Kötelező legalább 1 méter távolság?
-Lou...
-Jó.-nevet.-De én tudom mire gondolhatott, szóval légyszi üsd le néha. Ha szólsz majd megteszem én.
Rosszallóan csóválom a fejem, az arcom elé emelem a táskám. A következő pirosnál magához húz és megpuszilja a fejem.
-Tudod, hogy csak hülyülök. Örülök neki, hogy boldogok vagytok és minden rendben veletek. Min veszekedtetek? Egyébként mennyire lehet kényelmetlen olyan cuccban aludni, mint amit mondtam?-fűzi hozzá halkabban, és látványosan megborzong.
-Hülyeség. Néhány dolgot túlreagál, még nálatok kezdődött, aztán itthon csak fokozódott és mindketten mondtunk olyat amit nem kellett volna. De már minden rendben.
-Mit reagál túl?
-Megöleltem Harry-t. Elcsúsztam a fürdőszobában.-vonom meg a vállam.
-Annyira béna vagy.-röhög ki kedvesen.
-Nem volt vicces! Elcsúsztam, és ő meg berontott és elkezdett veszekedni velem, hogy miért nem tudok vigyázni magamra és hogy szerintem miért van a kilépő.-puffogok.
A fejét rázva nevet, majd hirtelen elkomolyodik és felém fordul.
-Azt mondtad elcsúsztál, miután kiléptél a kabinból. És ő bement?!
-Törülközőben szenvedtem a fürdőszobapadlón. Ő meg épp veszekedett velem.
-Mindenféleképpen elbeszélgetek vele.
-Louis...
-Olyan gyerekes dolgokon tudtok veszekedni.-tereli el a témát.-Azt értem, hogy állandóan valami bajba kevered magad, de hogy azért vitatkozik mert megöleled az egyik barátod, aki az ő barátja is? Ekkora hülyeséget! Haz sose kezdene veled, mert te Zayn... ó, ó bassza meg! Így már más.-tűnődik.
-Louis.-csóválom a fejem.-Haz a barátom, úgy, mint te vagy Niall.
-Zayn helyében én is megbolondulnék. Tudom, hogy néha zavaró, de képzeld magad a helyébe.
-Legyek féltékeny Haz-ra?
-Nem.-nevet.-Nem azt mondom, hogy ne öleld meg és ne beszéljetek, csak ne kapd fel a vizet, ha problémázik. Van egy csinos barátnője, az normális, ha magának akar és ezt néha túlzásba viszi. A bénázásaidról meg csak annyit, hogy velünk együtt ő is azt szeretné, ha nem törnéd össze magad az első lépcsőfokon. Csak aggódik érted és meg akar védeni, ez olyan fiús dolog. Gondolom te se szeretnéd, ha Liam vagy Zayn mindig veszélybe sodorná magát.
-Nem.-hajtom le a fejem. És elsősorban azon gondolkozok el, ami Zayn sértődéseivel kapcsolatban említett.
-Na, látod.-simít végig a hajamon.-Csak nézz kicsit a lábad elé és kerüld el a nyitott szekrényajtókat. És várd meg, amíg valaki kiszed a kocsikból. Hallottam a múltkori incidensedről.
-Nem az én hibám volt.-duzzogok.
-Hős Malik megmentett.-nevetgél.
Befordul az utcába, vágyakozva nézem a házat és reménykedek benne, hogy legalább 10 másodpercig üres lesz a nappali és minimum egy puszit tudok adni a hősömnek.
Türelmesen megvárom Louis-t, gond nélkül kijutok a kocsiból, egyik kezét átdobja a vállamon és magához húz.
-Csak keress meg, ha néha túlzásba viszi.-motyogja, és puszit nyom az arcomra.
Nem tervezem őt ilyesmivel nyaggatni, és nem azért mondtam el neki ezeket, hogy Zayn-t kibeszéljem vagy panaszkodjak, meggyőződésem, hogy az esetleges problémáinkat kettőnknek kell megoldani. Nagy lendülettel nyitom ki az ajtót, és azzal együtt, ha Louis nem kapja el a derekam, akkor be is esek rajta. Átkozott küszöb!
Zayn a kanapén fekszik, mellette Harry pihenteti a lábait a kis dohányzóasztalon, Niall jóízűen nyammog valamin és elmélyülten nézi a tévében a Jóbarátokat, Liam-vel együtt. Az érkezésemre mindannyian felkapják a fejüket, Louis röhögve enged el, miután visszanyerem az egyensúlyom. Jó érzés őket így látni, anélkül, hogy Zayn morcos fejet vágna vagy duzzogna.
-Látom megfogadtad a tanácsom.-csipkelődik.
Nem veszem fel, szeretnék odamenni Zayn-hez és befészkelődni mellé oda, arra a fennmaradó kb 2 centiméter széles helyre. De megfelelne a mellkasa is.
-Szia Stella.-néz rám szélesen mosolyogva Harry.-Jól vagy?
Mosolyogva bólintok, ledobom a táskám és odaszökdécselek a fotelban gubbasztó bátyámhoz.
-Szia.-néz rám szinte sugárzó tekintettel. Szeretetre éhesen a karjaiba borulok, remélem, hogy ezzel kiengesztelem amiatt, hogy bár nem tudja, tulajdonképpen ismét hazudok neki. Ettől eltekintve viszont tényleg őszintén örülök, hogy ismét vele lehetek. Szorosan átölel, lábaim felpakolom a combjára és a nyakához bújok, mackós ölelése van. Csendesen eltervezem, hogy valamelyik éjjel bekéredzkedek hozzá is.
-Mi újság?-mosolyog rám, közben tekintetével valami sérülés után kutat. Mintha nem csak megbotlottam volna.
-Sziasztok fiúk.-köszöntöm a többieket is, meglepetésemre ezúttal Zayn hangosan, érthetően és jókedvűen köszön. Meglepett arckifejezésemre a többiek halvány mosollyal reagálnak. Külön rámosolygok, aztán a fejem ábrándozva Liam mellkasának döntöm.
-Semmi.-vonom meg a vállam.-Holnap végre péntek.-nyújtózkodok macskásan, apropó macska. Sweety Niall lábainál heverészik és egy a nadrágja szárából kilógó cérnaszállal szórakozik.
Elfojtok egy ásítást és megpuszilom Liam puha arcát. Egy tincsem gyengéden a fülem mögé tűr, kezeit a derekam köré fonja és állát megtámasztja a vállamon, miközben az arcomat szemléli.
-Ne nyomkodd.-böki meg az arcomon az egyik tegnapi ellenfelem.-Csak rosszabb lesz.
-Utálom.-motyogom szégyenteljesen. Nem akarom, hogy Zayn és a többiek előtt az ilyesféle bőrhibáimról beszéljen. Furcsa, mert Eric előtt valahogy sosem éreztem emiatt kínosan magam, mert ő is ilyen volt. Viszont Zayn tökéletes.
-Majd elmúlik.-biztat mosolyogva.-Éhes vagy?
Tüntetőleg megrázom a fejem, fáradtan nagyot sóhajtok és a hajammal eltakarom a problémás részét az arcomnak. Lassan már olyan leszek, mint Samara. Vajon ő is harcolt a pattanásokkal?
Kuncogni kezdek, az arcom elrejtem Liam pólójában, nem tudják min nevetek, valószínűleg ezért nevetnek fel ők is kissé hitetlenkedve.
-Liam?-emelem fel a fejem.-Hogy lehet az, hogy popsztárok vagytok, és mégis, amikor hazajövök mindig itthon vagytok?
-Próbáljuk úgy beosztani az időnket, hogy minden fontos dolog akkor legyen, amikor te iskolában vagy. Nem akarjuk, hogy egyedül legyél, ezért ha nem is mindannyian, de nagy valószínűséggel valaki mindig lesz veled akkor is, amikor dolgunk van.
-Ez bonyolult.-húzom el a szám. Aztán egyből arra gondolok, milyen jó is lenne, ha Isten megkönyörülne rajtunk és véletlenül egyszer Zayn maradna velem. Csak mi ketten.
-Nem baj.-szól közbe Niall. A melegszendvicséről - szerinte észrevétlenül - a szőnyegre dob egy karika maszatos uborkát a macskának.
-Niall, az Isten szerelmére, ennél is jobban összemocskolod a szőnyeget.-szólal meg rosszallóan Zayn.
-Nem is piszkos.-néz le Louis.-Csak ráférne egy porszívózás.
-Hoppá.-hajol le Niall. Kissé beturakodik Sweety magánszférájába, ha van ilyen egy macskának, ám furcsa háziállatunk dorombolva simítja apró fejét Niall arcához. Nevetve simítja meg és egy szalvétával elkeni a foltot.
-Ne nyúlj hozzá!-kiált rá Harry.-Csak még jobban elmaszatolod! Majd én megcsinálom.
-Jó.-veszi ölbe a kis barátját, és nevetve hátradől a fotelban.
-Lepakolom a cuccom.-mászok ki Liam öléből. Mosolyogva bólint, felkapom a táskám és a kabátom, amire ugyan már reggel sincs nagyon szükségem, de megszokásból mindig magammal viszem.
A lépcsőn felfelé baktatva titkon reménykedek abban, hogy Zayn utánam jön, de elég feltűnő lenne ha mindig ilyenkor jutna eszébe valami fontos.
Megállok az ajtaja előtt, majd tovább is megyek.
Az ágyamon megtalálom a rózsaszín zoknim eltűnt párját, mosolyogva emelem fel, szinte azonnal kihullik belőle egy apróra összehajtott papírlap. A zoknit az ágyra dobom és gondosan, óvatosan kisimítom a lapot.

Kockáztatom, hogy lebukunk, de ez most legyen az én bajom. Remélem, hogy a macska nem talál be ide. Édesen alszol, Hercegnőm. Nem tudom, hol kószáltál még, de elhagytad a zoknid. :) 
Zayn. X <3

Az apró papírdarabot a mellkasomhoz szorítom, olyan aranyos, és ott van egy elkapkodott szivecske is.
A fiókom aljára rejtem, majd boldogan lesietek a lépcsőn. Zayn már nincs ott, Louis sem.
-Többiek?-kérdezem Liam-től. Elfoglalta Zayn helyét és immáron ő heverészik a kanapén, ujjaimmal a haját kezdem piszkálni, mosolyogva néz rám.
-Konyhában. Menj egyél, van a sütőben néhány melegszendvics, szerintem ők is esznek.
Bólintok, majd beugrok Harry és Niall közé, hogy megöleljem őket. A vérem felpezsdül annak gondolatára, hogy Louis-t leszámítva tulajdonképpen őrizetlenül maradok Zayn-nel. Miután Haz elenged a konyhába sietek, próbálok nem túl izgatott lenni.
Kinyitom az ajtót, belépek, aztán becsukom. Zayn az egyik széken ül, Louis a másikon. Nagyon remélem, hogy Lou nem épp felvilágosítást tart.
A pillantásom találkozik Zayn barna szemeivel, halkan feláll, figyelembe se véve, hogy Louis még beszél hozzá.Gyengéden átölel, orra az enyémhez simul, mielőtt megcsókolna. Most nem jön a mohóság, sokkal inkább valami más.Végigsimít az egyik karomon és bedugja alájuk a kezeit, míg én átölelem a derekát.
-Persze, nyugodtan.-hallom Louis halk, szórakozott szavait.
Zayn szája elválik tőlem, végigsimítok a tarkóján, ad még egy puszit, aztán mosolyogva néz a szemembe.
-Szia.-súgja.-Hiányoztál.
A lábaim hirtelen kevésnek bizonyulnak, most először hallom ezt tőle, és most mindennél jobban esik ez a halkan bevallott szó. Fejem a vállára hajtom és megpuszilom a nyakát.
-Te is nekem, Zayn.
Magához szorít, belecsókol a hajamba, majd ujjainkat összefűzi és magával húz az asztalhoz. Mellé ülök,  kezünk az asztal alatt van, hogyha netán bejönne valaki nyugodtan, kapkodás nélkül elengedjük.
-Bocs.-szól oda Louis-nak, de ő csak legyint. Nagyon jól tudom, hogy nem fogja megjegyzés nélkül hagyni.
Közelebb húzódik hozzám, arcát a nyakamba fúrja és gyengéden simogatja a kézfejem, mely a combján nyugszik.
-Kételkedek abban, hogy tényleg "csak aludtatok".
Zavaromat próbálom elrejteni, míg Zayn csak egy halk "fogd be"-val elintézi a röhögő barátunkat.
-Megtaláltad a zoknit?
-Édes vagy.-simítom meg frissen borotvált arcát, közelebb kúszik és csókot lop. Nevetve teszem egyik kezem a mellkasára, megfogja, és belecsókol a tenyerembe.
-Csupa öröm és boldogság.-sóhajtozik rájátszósan Louis. Nem szól egyikünk se, Zayn újabb csókkal jutalmaz.-Oké, oké elég, csak egy kis időre ne nyáladdzatok, nagyon cuki meg minden, és elhiszem,.hogy ez egy kivételes pillanat, de csak 2 percig, amíg ezt feldolgozom.
-Mondod ezt te.-nevet rá Zayn.
-Jó, de én alapból romantikus személyiség vagyok, te meg menthetetlenül nyálas lettél.
-Ez hülyeség.-szólok közbe.-Mindjárt jövök.
Elenged, kezei végigsimítják a derekam, mosolyogva lépek el, kiveszek egy tányért a konyhaszekrényből és ráteszek 2 melegszendvicset. Vakon indulnék vissza hozzá, viszont a szekrényajtót nyitva hagytam, így teljes erőből lefejelem. Meglepetten nézek magam elé, némi ijedtség után Louis hahotázva felnevet, Zayn pedig felugrik.
-A fenébe, Stella!-veszi ki a kezemből a tányért, fejemet a kezei közé fogja és vizsgálni kezdi a homlokom.-Kértelek, hogy vigyázz magadra.
-Zayn, szerintem tök felesleges ilyenre kérned, a kocsiban én is mondtam neki, és mi volt az első amit csinált? Beesett az ajtón.
Rosszallóan rázza a fejét, kuncogva nézek rá, magához húz és megpuszilja a homlokom.
-Nézd meg, tiszta piros.-dünnyögi.-Rohadt szekrény, nem tudom mit kellene csinálnom, hogy ne sérülj meg.
Kezemet a tarkójára teszem és magamhoz húzom.
-2 percet kértem.-sóhajtozik Louis. Zayn elengedi a derekam és a szemem sarkából látom, hogy felmutatja a középső ujját, kuncogva húzom közelebb a pólójánál fogva.
-Veszélyes vagy önmagadra.-motyogja, és végigsimít a derekamon.
-Ne taperold!
-Fogd be!-veti oda nevetve, majd visszafordul hozzám és meleg lélegzetét érzem a nyakamon. Ellágyulok, és szinte a karjaiba omlok néhány másodperc alatt, gyengéden megcsókol, sok nekem ez a gyengédség amivel ma ellenem van. Mielőtt elengedne még megpuszilja a homlokom, kezeim közé veszem az arcát és puszit nyomok a szájára.
-Szóval hogy is volt ez az alvás?-kíváncsiskodik Louis, amikor visszaülünk az asztalhoz és én nekilátok elfogyasztani a melegszendvicset. Jól kezdem, kis híján az első falatnál megfulladok.
-Te nem aludtál még a barátnőddel?-vonja fel sötét szemöldökét.
-Van különbség néhány nap és másfél év között.
-Valószínűleg.-vonja meg a vállát.-Nem tanultad még meg, hogy ne üsd bele az orrod mások magánéletébe? Louis, csak azt akarom, hogy legalább te bízz meg bennem.
Az arcom mosolyogva a mellkasába fúrom, végigsimít a hajamon és magához ölel. Nem gondolja azt, hogy ezzel zavarba hoz.
-Nem rontom el, nem akarom.-rázza a fejét, és összekulcsolja az ujjainkat.-Rohadt nehéz, mert irritál szinte minden, de igyekszem, próbálok nem egy idegesítő gyökérré válni, aki arra is féltékeny, ha egy porszem megérinti a barátnőjét. Amíg Liam nem tudja meg, legalább te legyél hozzám valamennyi bizalommal, soha nem tudnám semmivel sem bántani őt.
-Rendben.-komolyodik meg Lou hangja.
-Kösz.
Pirulva fordulok vissza a tányéromhoz, a beszélgetés véget ér, amikor néhány perc múlva kinyílik a konyha ajtaja és besétál rajta Harry. Zayn óvatosan, feltűnés nélkül elhúzza a kezét, én pedig unottan rágcsálok tovább. Harry túl elvarázsolt ahhoz, hogy ilyesmivel törődjön, valószínűleg hozzánk beszél, közben pakolászik, majd felkap egy törlőruhát és kimegy. Kintről nevetés szűrődik be, lenyelem az utolsó falatot, a tányért a mosogatóba teszem és nekiállok elmosogatni. Lassan már hegyekben állnak a mosatlan tányérok és evőeszközök, Niall is beszökdécsel a saját tányérjával, majd beáll mellém. Rámosolygok, és a kezébe adogatom a tiszta tányérokat, hogy szárazra törölje őket, utolsóként csatlakozik hozzánk Zayn is, hogy visszapakoljon mindent a szekrénybe. Viszont a mosogatás barátok között nem túl egyszerű, Niall belenyúl a habos vízbe és mielőtt bármit is tehetnék az orromra keni. Ha harc, hát legyen harc. Visszaejtem a vízbe az épp kezemben lévő tányért és habot kenek az arcára, nevetve próbál kitérni előlem, ketten vívjuk ezt a harcot. Zayn elhátrál az asztalhoz, Liam és Harry is belép, de egyiküknek sincs kedve csatlakozni hozzánk. A habos tenyeremet Niall arcába nyomom, a padló kezd vizes lenni, Niall megcsúszik, utána kapok, szerencsére talpon maradunk mindketten.
-Oké, elég lesz.-fogja meg a derekam Liam.
Szinte már fuldoklok a nevetéstől, Niall megtámaszkodik a pultban, az arca és a haja is habos, a fejem Liam mellkasának döntöm, a vállaim rázkódnak, és őt is elkapja a nevetés. Egy szalvétával letörli a fejemről a habot, a szemem sarkából látom, hogy Zayn feláll, majd kisétál a konyhából. rossz érzésem lesz. Megint kezdi, annak ellenére is, hogy az előbb mondta, próbál nem féltékenykedni.

26.rész Édes

Sziasztok! :)

Nem tudom, hogy kinek van már szünet, és kinek kell még iskolába menni, mindenesetre én itt vagyok, nekem még kell mennem a suliba. Remélem mindenkinek nagyon jól fog telni a szünet és újult erővel fog nekivágni a tanulásnak. Én próbálok majd megírni előre néhány részt a szünetben, hogy még véletlenül se késsek. :)

Mindenkinek jó pihenést kívánok, legyetek rosszak! ;) 

Nessa. xx

~Zayn Malik~

3 napja megy ez, 3 napja figyelmen kívül hagy és elsétál mellettem, ha jól számolom 4 napja nem csókolt meg, kapcsolatunk bő felét eddig veszekedéssel töltöttük. Most ő csinálja azt, amit korábban én, egyszerűen figyelmen kívül hagy, bár ő nem tesz megjegyzéseket rám, ahogyan én tettem vele. Próbálok normálisan viselkedni a srácokkal, és addig minden rendben is van, amíg Harry haza nem hozza őt, úgy érzem minden könnyebb lenne, ha panaszkodhatnék és tombolhatnék Louis-nak, de ő csak ma jön haza, és már 10 óra de még nincs itthon. Szokásomhoz hűen a konyhaasztalnál ülök és egy bögre teát kavargatok, így hallottam meg a minap, azt a hatalmas puffanást, csak segíteni akartam rajta de ő egyből nekem esett, ahogy én is tettem...

Gyerekesek vagyunk. 

Még senki nem alszik, hallom a hangját, a nevetését, ahogyan beszél a többiekhez, majd Harry is csatlakozik hozzá, bizonyára nagyon jól érzik magukat. Nem értem, hogy Liam most miért nem szól rá. Most miért nem zavarja? 

Bizonyára Stella nagyon élvezi, hogy az őrületbe kergethet. Én kevésbé.
Az elmúlt napokban rengeteget gondolkoztam, a múltkor hülyeséget mondtam, és tudom, hogy nem neki kellene bocsánatot kérni, viszont én túl makacs vagyok ahhoz megtegyem, legalábbis egyelőre, előbb utóbb úgyis az lesz, hogy esedezni fogok a bocsánatáért.

Feltápászkodom, amikor meghallom az ajtó nyitódását és a zajt, amit Louis érkezése kelt. Harry-n kívül valószínűleg Stella örül a legjobban annak, hogy eddig hiányzó emberünk is újra tagja lett a társaságunknak. Nem mintha mi nem örülnénk neki, de feltehetőleg ők jobban, ugyanis mindketten rácsimpaszkodnak az alig belépő fiúra. 

A tekintettem a kanapé alól kifelé pislogó macskára esik, Sweety továbbra sem kedveli Harry-t, valószínűleg ezért nem hajlandó egy csúnya pillantáson kívül semmit sem tenni Louis érkezésére.
Igyekszem nem megbámulni Stella-t, ismét ott tartok, ahol a legelején, csendesen bámulom őt, a gyönyörű alakját és a csinos lábait, ahogyan a hosszú, pizsamaként használt pólója felcsúszik és kis híján előbukkan lapos hasa. Nagyot nyelek és elfordítom a fejem.
Louis pacsizik a többiekkel, egyik karjával átöleli a mosolygó "barátnőmet" és puszit nyom a hajára, miközben elém lép és a tenyerembe csap. Stella arca egy pillanatra megrándul, majd kibújik Louis karja alatt és gyönyörűen ringó csípővel elsétál, hatalmas erőfeszítések árán tartom magamban az előtörni kívánó szomorú sóhajom. Kikészít, hogy napok óta nem csókoltam meg, hogy nem találkozunk, és maga az a tudat, hogy haragszik rám.
Louis kérdőn pásztáz, majd elmosolyodik és levágja magát a kanapéra.
-Látom hiányoztam.-jelenti ki önelégülten mosolyogva.
Csendesen bólogatunk, Stella kismacska módjára lehuppan mellé, felhúzza a lábait és nekidől Louis vállának, irigykedve pislogok rájuk.
-Mi újság?-mosolyog rá. Szinte látom Stella gondolatait, a száját szólásra nyitja és lopva rám pillant, majd nagyot sóhajt.
-Semmi.
-Nem létezik, hogy veled nem történt semmi.-rázza a fejét.
-Hát, pedig most nem.-vonja meg a vállát, és ismét elmosolyodik.-Mindjárt jövök, veszek fel valamit.
-Fázol?-kapja fel a fejét Liam.-Begyújthatunk a kandallóban.
-Nem kell.-mosolyodik el.-Felkapok egy pulcsit és már jövök is.
-Stella...
-Liam, annyira nem fázom.-nyomatékosítja, és puszit nyom az arcára. Most még rá is irigy vagyok, mert Liam az, aki bármikor kaphat tőle puszit és ölelést, mindig mellette van és szerintem elég sok mindent megbeszélnek.
Lehuppanok a kanapé másik végébe, a tenyeremmel szinte ösztönösen dörzsölöm meg a homlokom, míg ő felpattan és eltűnik a lépcsőnél, Lou sóhajtva dől hátra.
-Mondjátok, hogy van itthon kaja.
-Hát, délelőtt még volt.-vonja meg a vállát Harry.-Kérsz valamit? Kedves leszek és most csinálok neked is kaját, mert éhes vagyok.
-Hirtelen azt hittem, hogy azért mert annyira szeretsz és örülsz neki, hogy végre hazaértem.
-Ezt nem akartam így mondani.-legyint, mintha csak zavarba jött volna, majd bemegy a konyhába.
-Liam!-hangzik fel Stella kiáltása, mindannyian összerezzenünk, Liam és Louis is felpattan, Harry pedig egy kenőkéssel a kezében kiront a konyhából.-Liam, nézd!-szalad le szélesen mosolyogva a lépcsőn.
Az, hogy látom, még mindig épségben van, szalad és mosolyog, lényegesen megnyugtat. Aztán eszembe jut, hogy a múltkor elküldött a francba...
-Nézd, mit találtam!-szalad a testvére karjai közé, és mindkét csinos kezével a pulcsijára bök. Visszafojtom a mosolyom.
-De király!-kiált fel Louis.-Honnan szereztél te ilyet?
Liam csak mosolyog rajta, nem igazán tudom, hogy őszintén örül-e ennek, ha beleképzelem magam a helyzetébe talán én sem vigyorognék szélesen, ha a húgom a pulcsiján viselné a nevem. Néhány hónappal ezelőtt Stella csak a tévében ismert minket, talán egy volt a rajongóink közül, a pulcsiját elnézve biztosan nem gyűlölt minket. Ha a rajongóink tudnák, hogy mi van Liam és Stella közt, valószínűleg irigyek lennének és szeretnék, ha valami ehhez hasonló kiderülne a családjukról, pedig ha tudnák, hogy ez milyen nehéz nekik valószínű nem reménykednének ilyesmiben.
-Hát, anyu hozta nekem.-mosolyog.-Tudtam, hogy van valahol egy ilyenem de már egy ideje nem találtam, de most végre megvan.
-Mutasd magad.-dob le két tányért az asztalra Harry, és mosolyogva szemügyre veszi a mosolygó lányt.-Megtisztelő, hogy a pólódon hordod a nevünket.
A figyelmem kis időre eltereli a tányérok felé somfordáló macska, ezúttal nem rémiszti meg Harry jelenléte és szaglászva kúszik a szendvicsek felé, van egy olyan érzésem, hogy őt jobban érdekli a tányérok szélén karikákra vágott paradicsom, mint a szendvics. A múltkori jelenetet nézve legalábbis biztosan, nem ette meg a húsokat, még csak hozzájuk sem ért. Szórakozottan figyelem, az utolsó pillanatban intek Harry-nek, amint megfordul Sweety felugrik az asztalra, apró mancsát meglendíti és a körmeivel ellop egy karika paradicsomot, ha nem szórakoztatna ez a mutatványa, valószínűleg már rég elzavartam volna, de most megmosolyogtat. Niall a kanapén eldőlve nevet azon, ahogy a macska elrohan a paradicsommal és Harry döbbenten bámul utána.
-A közelembe jött.-motyogja döbbenten.-Tudtam, hogy szeret! Sweety!-kiáltja el magát, és a macska után indul.
-Nem sokáig fog így maradni.-jegyzi meg halkan Liam.
Óvatosan Stella-ra nézek, nagyot nyelek, ugyanis még mindig nem vesz rólam tudomást, szórakozottan pislog le a pulcsijára, tulajdonképpen meg is értem, hogy nem érdeklem. Azután amit a múltkor mondtam, én sem szívesen állnék szóba egy magamfajtával. Mégis, szeretném ha tudná, hogy azt nem úgy gondoltam, ahogy hangzott. Akármennyire is próbálom finomítani, rövid kapcsolatunk 2. fele szar volt, nem szóltunk egymáshoz, veszekedtünk. Szeretném, ha megint minden úgy lenne, ahogy előtte volt.
Nem tudom hogyan tudnék beszélni vele, már megtettem volna, ha lenne hozzá bátorságom, de jelenleg nem igazán van, félek attól, hogy ő közli velem, ezt elcsesztem. Addig amíg nem beszélünk élhetek abban a tudatban, hogy ez nem így van, bár ez elég szánalmas.
-Stella, mindennel készen vagy?-szakít ki a gondolataimból Liam átlagos kérdése, amit hozzá intéz.
-Aha.-dől neki a vállának.-De még nem megyek aludni.
Végigsimít a fején, a keze megakad azon a ponton, amin a múltkor hasonló gyengédséggel, ám de elég idegesen és szitkozódva simítottam meg.
-Mi ez?
Halk "au" hagyja el a száját, Liam elhúzza a kezét és gondterhelten néz a szemébe, látszik rajta, hogy őszintén mennyire megijeszti az, hogy a húga esetleg megsérülhetett amíg ő nem volt vele. Eddig sikerült megóvnunk a sérülésektől, de amikor nem vagyunk vele, Stella elég könnyen megsérül.
-Semmi, csak beütöttem a fejem.-vonja meg a vállát.
-Hogyan?
-Elcsúsztam.-vallja be halkan.-De jól vagyok, tényleg, már elmúlt.
-Stella...
-Liam, elmúlt, nem tört a be fejem.-mosolyodik el.
-Hadd nézzem.-veszi a kezei közé Louis Stella fejét. Kissé döbbenten néz rá, grimaszol egyet Niall felé, engem viszont figyelmen kívül hagy. Louis mozdulataiból tudom, hogy nagyon gyengéd.-Megállapítom, hogy enyhe csúcsfejszindrómát kaptál.-a kijelentésére szinte mindenkiből kitör a nevetés.
-Ez nem vicces.-rázza a fejét Liam.
-Kikészít ez a macska.-huppan le Niall mellé Harry.
-Hol van?
-Nem tudom.-rázza a fejét.
-Rakjunk ki neki egy kis zöldségsalátát, hátha előjön.-javaslom.
-Louis, te összeszedted a világ legfurább macskáját.-mosolyodik el Stella.
-Normális élőlény ritkán teszi be a lábát ebbe a házba.-vonja meg a vállát.-Megyek és alszok, nagyon elfáradtam.-dörzsöli meg a szemét, és feltápászkodik.
Összezárt ajkakkal, kissé féltékenyen figyelem, ahogy mosolyogva elbúcsúzik a barátnőmtől, majd pacsizik a srácokkal, végül egy jelentőségteljes pillantást vetve rám belecsap a kezembe.
-Megyek én is.-sóhajtok fel.
Biccentenek, kinyújtóztatom kissé elgémberedett végtagjaim és mosolyt erőltetve magamra Louis-hoz hasonlóan elköszönök, bár én csak bénán megállok Stella előtt és ügyetlenül intek. Felmenekülök a biztonságot jelentő szobámba és magamra zárom az ajtót, még nincs kedvem fürdeni, ezért letelepedek az ágyra és felnyitom a laptopom. Amíg várom, hogy betöltsön, a gondolataim kissé szárnyra kapnak. Aznap este azon kívül, hogy megsérült, nem érdekelt semmi, pedig ott állt előttem egy törülközőben, és nem viselt alatta semmit. Megrázom a fejem, hogy a gondolataim ennél tovább ne kalandozzanak, nem mintha ez jelentene bármit is.

~Stella Starlight~

Nem bírom tovább, tudom, hogy nem nekem kellene bocsánatot kérnem, de ma este elértem odáig, hogy nem érdekel semmi és akkor is beszélni fogok vele. Egy könyvvel ütöm el az időt, közben gyengéden simogatom Sweety-t, aki éjszakár hozzám kéredzkedett be, a szemeim már leragadnának, amikor eljön az idő, és csendes az egész ház. Óvatosan kiemelem az ölemből a szundító és doromboló macskát, lusta pillantást vet rám majd elfoglalja a párnám és aranyosan összegömbölyödik rajta, leoltom a kislámpát és lábujjhegyen megyek az ajtóig. Kis híján visszafordulok, de mielőtt megtenném halkan kiosonok a folyosóra és elindulok a szobája felé, nem tudom, hogy mire számítsak, talán már alszik. De ha alszik akkor felébresztem. 

A kezem a kilincsen van, halkan lenyomom, a sötétben ül az ágyán, arcát megvilágítja a laptopjából áradó fény, rálátásom nyílik arra, hogy mit néz, és hang is van rajta, bár nagyon halk. A videónaplók.

Beslisszolok, nem néz rám, nekidőlök az ajtónak és tanácstalanul állok, majd amikor véget ér a videó halkan megszólal.

-Gyűlölök hazudni nekik.

Elszorul a torkom, a laptopot az ágyneműre helyezi és nagyot sóhajt, mielőtt rám nézne. Nem tudom, hogy mit keresek itt és most mi lesz, napok után csak úgy beállítok ide.

-Sajnálom, Stella.-lép hozzám, egyik kezét az arcomra helyezi. Ajkaim résnyire nyílnak a kétségbeeséstől, amit a szavai miatt érzek, érzem, ahogy a tekintetem elhomályosul. Akármennyire is bunkó és féltékeny néha, nem akarom, hogy szakítson velem, még csak most kezdtünk járni.-Akkora barom vagyok néha. Nem akartalak megbántani.

Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szám, talán túl hangosan, nem érdekel, hogy miket mondott és mennyire féltékeny tud lenni, megragadom a pólóját és magamhoz húzom. Hangos sóhaj szakad fel a mellkasából, testével hozzám préselődik és a hajamba túr, meleg lélegzetét érzem a nyakamon.

-Zayn.-kérlelem halkan.

Hüvelykujjával végigsimít az arcomon, sóhajtva simulok a mellkasához, remélve, hogy az állam alá nyúl és megcsókol.

-Akkora idióta vagyok.-motyogja a hajamba. Még mindig a pólóját markolom, ujjaim most kissé megszorulnak az anyagon. Türelmetlenkedve harapok az alsó ajkamba és pillantok fel rá, nem akarom, hogy magát szidja, csak legyünk már túl ezen. Mindketten hibások vagyunk, eléggé hamar felkaptuk a vizet.
-Fejezd be.-kérem halkan.-Hülyeség volt.
-Nem gondoltam komolyan, amit mondtam.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Jó ezt hallani.-sóhajtok fel.-Felejtsük el.
Végigsimít az arcomon, a mozdulatából már tudom, hogy mire készül és a szívem meglódul a mellkasomban, lábujjhegyre állok, óvatosan a combom alá nyúl és megemel, mielőtt bármit is mondhatnék ajkait az enyémre tapasztja és gyengéden nekitol az ajtónak. A gyengédsége ellenére én mohón kapok utána, ujjaim a hajába vezetem és a másik kezemmel megkapaszkodok a tarkójában, azon kapom magam, hogy egyáltalán nem érdekel semmi sem rajta kívül. Talán elhamarkodott vagyok és vágyok valami újra, de abban a pillanatban eszeveszettül akarom őt mindenével együtt. A gondolataim ellepi az a bizonyos rózsaszín köd, végigsimítok széles vállain, rövid pillanatig elhúzódik, csak addig, amíg levegőt veszünk. Nem érzem azt, hogy amit teszünk az rossz, ajkai a nyakamra vándorolnak, a lábaim felmondják a szolgálatot és ha nem tartana, nem biztos, hogy állva tudnék maradni.
-Menned kellene aludni.-súgja.
-Talán maradhatnék itt.
Elhúzódik, barna szemei meglepettségtől csillognak, az arcán látom, hogy habozik, beszívja az alsó ajkát, én sem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez, de maradni akarok. Majd hajnalban visszamegyek a saját szobámba, hogy Liam ne vegye észre.
-Bezárom az ajtót.-mosolyodik el kissé bizonytalanul.-De alszunk, holnap reggel suliba kell menned.
Hümmögve bújok hozzá, karjait körém fonja és halkan felsóhajt, miközben puszit nyom a homlokomra, majd a számra.
-Lezuhanyzom.-húzódik el, majd kézen fog és az ágyához vezet. A laptopját az asztalra teszi, kezeit a derekamon tartja, bizonytalanul pillantok le magamra, nem igazán hiszem el, hogy ezt én csinálom. Úgy érzem sokat változtam mióta itt vagyok, sokkal bátrabb lettem néhány dologban.-Nem hittem volna, hogy majd megpróbálsz beférkőzni az ágyamba.-húzza csibészes mosolyra a száját.
Mosolyogva megvonom a vállam és leülök az ágyára, végigsimít az arcomon, majd hátat fordít nekem és a szekrényéhez sétál. Elővesz egy alsónadrágot, próbálja elrejteni előttem, mielőtt eltűnne az ajtó mögött még rám mosolyog, majd egyedül hagy.
Eldőlök az ágyában, a párnájának olyan illata van, mint neki, magamra húzom a takarót és belefúrom az arcom, néhány percig elvagyok azzal, majd csendesen hallgatom a fürdőszobából áradó vízcsobogás hangját, heves szívdobogással várom, hogy kilépjen hozzám.
Nincs túl sokáig távol, de a percek mégis lassan telnek, lustán pislogok fel, amikor kinyílik a fürdőszoba ajtaja. Még levegőt venni is felejtek, meztelen mellkasát semmi nem fedi, tökéletes rálátásom van a tetkóira, a kockás hasára és a kellően izmos karjaira, szerencsésnek érzem magam, amiért hajlandó velem megosztani az ágyát. Hajában nedves cseppek fénylenek, barna szemeit rajtam legelteti, nem tudom én mennyire lehetek vonzó, de abban biztos vagyok, hogy nála gyönyörűbbet még soha nem láttam. Úgy még nem láttam ilyen külsővel, hogy kettesben voltunk, így már nem igazán tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel.
Beharapom az alsó ajkam, nem tudom levenni a szemeim a mellkasáról, a nadrágját a fotelba dobja és lassan elindul felém, ajkát mosolyra húzza, felülök és kíváncsian nézek rá. Nem tűnik úgy, mint aki zavarban van, én viszont annál jobban, hiszen lassan rájövök, hogy tulajdonképpen csak egy alsónadrágot visel.
-Nem igazán láttam még ilyen szépet az ágyamban.-mosolyog rám.
Egy pillanatra lesütöm a tekintetem, majd kinyújtom felé a kezeim, ujjait összekulcsolja az enyémekkel és hozzám lép, lehajol, ajkait az enyémekre nyomja bár nem túl kényelmes a helyzetünk. Ő lehajol, én felfelé nyújtózkodok.
-Zayn, ez így kényelmetlen.-nyűglődök.-Ülj a lábamra.
-Mi? Nem! Nem ülök a lábaidra.-rázza a fejét.-Amúgy is vezekelni fogok még azért, mert veled fogok aludni.
Elmosolyodok, egyik kezem felvezetem a hasára, szempillái zavartan megrebbennek és komolyan a szemembe néz.
-Stella, az őrületbe kergetsz így is, ne kérj ilyeneket.
Lebiggyesztem az alsó ajkam, a hajamat a fülem mögé tűri és megcsókolja az arcom, majd megkerül engem és az ágyra hasal, haját kisimítom a homlokából és végigsimítok az arcán. Mosolyogva a hátára fordul és óvatosan felemeli a takarót, míg én hátradőlök, élesen beszívja a levegőt és beles a takaró alá.
-Stella, én...
-Ne reagáld túl.-nevetek halkan.
-Úristen.-takarja el az arcát a kezeivel, nevetve dörzsöli meg és óvatosan kiles az ujjai közül. Olyan, mintha szerepet cseréltünk volna, most én vagyok a higgadtabb, mert pontosan tudom, hogy mit akarok és mit nem, hogy meddig tudnék elmenni vele.
-Piszkos a fantáziád.-jegyzem meg.
-Miért?
-Én nem gondolok semmi rosszra.-mosolyodok el.-Nem értem miért csinálod ezt.
Megrázza a fejét, közelebb húzódok hozzá, egy pillanatra megdermed, majd egy levegővétellel kiereszt mindent és felém fordul. Biztatóan mosolygok rá, egyik kezem a vállára teszem és lassan elkezdem körberajzolni a tetoválásait, megfogja a kezem és belecsókol a tenyerembe, végigsimítok az arcán és megszüntetem a köztünk lévő távolságot. Egyik karjával átölel, hozzásimulok a mellkasához és arcomat a nyaka és válla közti hajlatba fúrom, nem gondolok az ágymáshoz simuló meztelen lábainkra. Gyengéden körözni kezdd a hátamon, elgondolkozva simítom az egyik tenyerem a hasára, elmosolyodok azon, amilyen arcot vág. Mintha teljesen természetellenes dolog lenne, hogy felfedezem a tökéletes felsőtestét.
-Tetszenek a tetkóid.-mosolygok rá.-Olyan rossz fiús leszel tőle.
-Mert nem vagyok az?-mosolyog rám, orrát óvatosan az enyémhez dörgöli.
-Nem.-mondom ki anélkül, hogy gondolkoznék rajta.-Szerintem édes vagy.
-Édes.-szórakozik.-Mégis miért?
-Nem tudom.-gondolkodom.-Úgy az egész lényed, amilyen vagy.
-Mindennek hívnám magam, csak édesnek nem.-nevetgél.
-Örülök, hogy ez téged szórakoztat.
-Fejtsd ki.-simít végig a karomon.-Mi olyan édes rajtam?
-Az arcod.-pislogok rá.-Ha nem nevetnél, kicsit olyan, mintha mindig szomorú lennél, talán a szemöldököd miatt, beárnyékolja a szemed, de ez olyan aranyos, és amikor nevetsz, akkor íves lesz és feljebb kúszik.-simítom végig az egyik szemöldökét.-És a szemeid is, neked vannak a legszebb szemeid a világon.
Kissé elégedetlenül morog, én viszont rendíthetetlenül folytatom.
-Amikor mosolyogsz akkor teljesen másmilyen, amikor pedig nevetsz akkor összehúzod a szemeid, néha kissé kidugod a nyelved.-kuncogok.-Ez olyan aranyos.
Csak azért is elmosolyodik, úgy, ahogy azt igazán szeretem. Szemeit összehúzza, megvillantja a fogait és szélesen mosolyog, nevetve húz magához és rövid csókot ad.
-Az arcod aranyos, de nem szeretem ha túl komoly vagy és rosszkedvű, sokkal jobb, amikor úgy őrültködsz, mint a többiek. Bár ezt nem csinálod mióta itt vagyok, pedig láttam a videókon, hogy az milyen.
-Zavarba jövök.-nevet a nyakamba.
-Fogadd el, hogy édes vagy.-nyomok puszit az arcára.-Legszívesebben kitalálnék neked valami cuki becenevet, mondjuk Zaynie, de tudom, hogy utálnád.
-Szerintem a megfelelő becenév számomra mostanában inkább a "Seggfej" de te úgy hívsz, ahogy akarsz.
Rosszallóan rázom a fejem, gondolhatna magáról jobbakat is, annyira nem illenek hozzá ezek a negatív jelzők.
Mosolyogva simít végig az arcomon, arca csak néhány centire van az enyémtől, nem szeretem köztünk ezt a rengeteg távolságot, bátortalanul megcsókolom, újabb mosolyt csalok elő belőle, közelebb húz magához és egyik kezét a derekamra teszi. Mint azt már máskor is tapasztaltuk, most is fokozatosan oldódik fel és egyre többet követel belőlem, a hátamra fordulok, egyik kezével megtámaszkodik, másikkal végigsimít a csípőmön. Végigsimítok a nyakán és beletúrok a hajába, én oldódok fel hamarabb, bátrabban érek hozzá, mint ő hozzám. Hirtelen egyik lábát átdobja az enyémeken és lassan a combjaimra ül, kuncogva húzódok el.
-Nehéz volt?-nevetek.-Mégiscsak a lábaimra ültél.
-Ne akard tudni, hogy most mit érzek, Édesem.-pihegi, és ha nem lenne elég ez a kedves becézés, még meg is csókol.
Csókja hirtelen lelassul, mindkét keze feljebb csúszik a derekamon és óvatosan, néhány centiméterrel feljebb húzza a pólóm, biztatóan simítom meg a karját. Szempillái az arcomhoz érnek, mindkét kezem a nyaka köré fonom, jól esik az érintése a derekamon. Megfogja a kezeim és lassan feljebb húz, karjait körém fonja és helyzetet változtat, ezúttal én kerülök az ölébe, hátát a falnak veti, végigsimítok a hasán, ujjai a csípőmbe nyomódnak, önmagamat elveszítve csúszok feljebb a lábain, meglepődök, a számban elhaló öblös nyögésén, zavarba hoz, amit kiváltok belőle, de tetszik is. Lábaim a dereka köré fonom, a mellkasához simulok és egyszerűen csak hagyom, hogy erősen tartson a karjai közt.
Orra az enyémhez súrlódik, végigsimít a hátamon, majd a hajamba túr és egy pillanatra elhúzódik, homlokát az enyémnek dönti és szempillái simításából az arcomon érzem, hogy kinyitja a szemeit. Lágy csókokat lehel a számra.
-Kérlek, soha ne hidd el a hülyeségeim.-leheli.-Nem akarlak elveszíteni valami baromságom miatt.-fúrja arcát a nyakamba.
Ez többet jelent, mint bármilyen más szerelmi vallomás. A tudat, hogy nem akar elveszíteni teljesen levesz a lábamról, aztán szokásához hűen valamivel megtöri a pillanatot.
-Kivéve, ha részegen mondok neked valami nagyon romantikusat, mert az biztos, hogy igaz.
Nevetve ölelem át, fejem a vállára hajtom és magamba szívom az illatát. Olyan, mintha az összetűzéseink ellenére az életünk úgy menne tovább, mintha azok meg sem történtek volna. Szeretném elmondani neki, hogy mit érzek, de ahhoz még nincs elég bátorságom, és azt hiszem ezt szavak nélkül is tudja. Végigsimít a lábamon, majd lassan a hátamra fordít és a lábaim közé férkőzve hajol az arcomhoz, kuncogni kezdek, amikor csókot nyom a nyakamra, és orrát gyerekesen "piszézi" az enyémmel.
-Imádom a nevetésed.-jegyzi meg, és mosolyogva játékos puszit nyom a számra, még mielőtt a hátára fordulna.
Nem érzem magam fáradtnak, nem mintha az utóbbi napokban annyira rengeteget pihentem volna annak ellenére, hogy nem találkoztunk, mégis olyan távolinak tűnik, amikor sírtam miatta. Tudom, hogy holnap meghalok majd a fáradtságtól, de most nem érdekel, mert mindennél többet jelent, hogy itt vagyunk. Ismét úrrá lesz rajta a félénksége, óvatosan felém fordul és egy mosoly után átkarol, felsóhajtok és a mellkasához bújok. Ez az első, amikor ennyire veszélyesen közel vagyunk egymáshoz. Bizonytalanul néz rám, arcát elrejti előlem és a nyakamba fúrja, végigsimítok a vállán és hozzábújok.
-Beállítom a telefonom, jó?-motyogja.-Majd hajnalban átviszlek a szobádba.
Aprót bólintok, bár nem igazán tetszik ez, szeretnék mellette ébredni és nem hajnalban felkelni, hogy aztán egyedül ébredjek. Nem szólok semmit, mert azzal csak megnehezíteném ezt az egészet, örülhetek neki, hogy most itt lehetek, meg kell becsülnöm azt a keveset, ami ilyenkor nekünk jut.
Ő sem szól semmit, apró puszit ad a nyakamra, majd kicsit elhúzódik és végigsimít az arcomon.
-Most már tényleg aludj.-nyom puszit a homlokomra.
Picit engem is magával ragad a bátortalanság, átölelem, míg ő feljebb húzza rajtunk a takarót, kicsit szerencsétlennek érzem magunkat, de ez csak megmosolyogtat, mert eddig sosem voltam még ilyen helyzetben. Illetve aludtam már együtt fiúval, de Eric teljesen más, sokkal tovább tartott, amíg hajlandó voltam egyáltalán kettesben maradni vele, nemhogy az ágyában aludni, és arról se feledkezzünk el, amikor néhány napja elaludtunk a tetőn. De ez most mégis más, akkor nem voltam tudatában annak, hogy vele fogok aludni, csak úgy alakult, viszont most mindketten tudjuk ezt, és már az is kissé zavarba hoz, hogy ez Zayn ágya, ki tudja kiket hozott ide előttem és mit csináltak. Megdermedek a karjaiban arra a gondolatra, hogy mik történhettek ott, ahol most épp én fekszem.
-Mi a baj?-kérdezi, ujjaival gyengéden simogatja a derekam.
Óvatosan ránézek, szemeit résnyire nyitja és szórakozottan, apró mosollyal az arcán néz rám. Megpróbálom nem elképzelni őt egy olyan helyzetben. De a kérdése alapján nem biztos, hogy ez sikerül.
Nem tudom, pontosan mit is érzek, nem tetszik más lányok gondolata, viszont elképzelni Zayn-t, ahogy izzadtan, kipirult arccal kissé rám nehezedik...
-Ki vele! Mire gondolsz?
Érzem, ahogy az arcom elönti a forróság, az ajkamba harapok és kínosan magam elé emelem a kezeim. Lassan lefejti az ujjaim az arcomról és kíváncsian néz rám, érzek valami megnyugtatót az érintésében és abban, ahogy néz rám.
-Hát, izé...-nyögöm idegesen.-szóval, hogy te meg a volt barátnőid...
Halkan nevet rajtam, de nem mondja azt, hogy hagyjam abba, széles mosolyából tudom, hogy élvezi a vívódásom a szavakkal.
-Zayn.-lököm meg a vállát.-Ne nevess!
-Te vagy az első lány, akinek ilyesmi problémája van az ágyammal.
-Ez nem vicces.-ülök fel hirtelen.
-Szerinted felhoznám ide a barátnőimet, amikor itthon vannak a fiúk? Stella, amikor nem vagyunk együtt, általában valaki mindig itthon van, csak akkor üres a ház, amikor mindannyian hazautazunk, és ugyebár akkor én sem vagyok itt.
-Jézusom.-dörzsölöm meg az arcom.
-Feküdj vissza.-fogja meg a kezem.-Emiatt ne aggódj.
Arcom a mellkasába fúrom, nem merek ránézni, kell egy kis idő amikor az arcom újra normális színű lesz.
-Számíthattam volna erre.-nevet a hajamba.-Olyan dolgokat is megkérdezel, amiket mások nem.
-Én csak...
-Stella.-nyúl az állam alá, kissé elhúzódik, hogy felemelje a fejem.-Kérdezz meg bármit, nem zavar.
Aprót biccentek, szeretném, ha elfelejtenénk ezt a kínos helyzetet. Gyengéden megcsókol, nem tart túl sokáig, inkább hasonlít egy jó éjt puszihoz.
Kényelmesen elhelyezkedek a karjai közt, így, hogy tudom, amit akartam az ágyáról, semmi nem gátol abban, hogy itt maradjak. Arcát félig a párnába és a hajamba fúrja, egyik lábam átdobom az övén és hagyom, hogy lassan elnyomjon az álom. Eléggé biztos vagyok abban, hogy ilyen kellemes helyen még nem igazán aludtam.

25.rész Megőrültél?

Helloo! :)

Hosszú idő után végre tudtam írni egy olyan részt, amivel hellyel-közel meg vagyok elégedve. A hét első felében beteg voltam, csak szerda reggel jöttem vissza a kollégiumba és volt időm rendesen megírni ezt a részt, továbbá létrehoztam az új blogom. Visszaszámlálás indul, november 8. ;) ANGEL

Előre is jó hétvégét nektek, nekem már csak 1 hét van az őszi szünetig, kitartás! :)

Nessa. xx

~Stella Starlight~

Rosszkedvűen lépek ki Zayn-től, meglepetésemre Louis-val találom szemben magam, aki kérdőn pislog rám.

-Veszekedtetek?-kérdezi kissé megszeppenten.

Lehajtom a fejem és csak legyintek egyet, én magam sem tudom, hogy mi volt ez az egész. Talán túlreagáltam, tudom mit érez, de akkor sem küldeném el a barátaim.

-Gyere ide.-húz magához gyengéden. Fejemet a mellkasára hajtom és néhány percig csendben élvezem, ahogy szeretetteljesen simogatja a hátam és a hajam.-Akarod, hogy elbeszélgessek vele?

-Nem.-mosolyodom el.-Semmiség, csak egyre nehezebben viseljük ezt a titkolózást.-suttogom alig hallhatóan.-Pedig még nem is járunk túl hosszú ideje, mondhatni ez eddig semmi.

-Megértelek.-sóhajt, és végigsimít a karomon.-Minden rendben lesz, Stella. Egyikünk sem hagyná, hogy bárki is bántson téged. Majd összeszoktok és megértitek egymást, adj neki egy kis időt.

-Tudom, de nem csak azért.-nyelek nagyot.-Rosszul érzem magam Liam miatt, olyan, mintha ez az egész köztünk bűn lenne, és ha Liam tudná akkor nem helyeselné.

-Liam nem kívánhatna Zayn-nél jobbat neked.-mosolyodik el.-Ne érezd magad rosszul, majd minden a helyére kerül, amikor eljön az ideje. Ne aggódj, és ne rágódj ezen, csak legyetek boldogok, kérlek, tedd boldoggá Zayn-t.

Felemelem a fejem és összeráncolt szemöldökkel nézek rá, Zayn korábban is tett már furcsa megjegyzéseket, de most Louis is. Nem értem, hogy ez miért van. Sokatmondóan puszit nyom a homlokomra, és tagadóan megrázza a fejét, még mielőtt lerohannám a kérdéseimmel.

-Jó éjt!

-Neked is.-suttogom, majd elindulok végig a folyosón, remélve, hogy jó helyre fogok benyitni.

Hát, először ez nem sikerül, ugyanis Harry-hez nyitok be, aki egy párnát ölelgetve halkan szuszog, gyorsan becsukom az ajtót és elosonok, közben nyugtázom magamban, hogy édes látványt nyújt, amikor alszik. Második próbálkozásra már jó szobába lépek, összeszorítom az ajkaim és lábujjhegyen állva beosonok a szobába, leveszem a köntösöm és óvatosan becsúszok Liam mellé. Kicsit mozgolódik, pisze orrát - a bátyámnak igenis pisze orra van! - picit felhúzza, majd kezével tapogatózni kezd, amikor megtalál pedig magához húz. Szinte már bocsánatkérően sóhajtok fel és fészkelem magam az ölelésébe.
Arcomat a mellkasába fúrom és percekig pislogok magam elé a sötétben és emésztem magam, mert szeretnék átmenni Zayn-hez, de Liam mellett is szeretnék lenni.
Gonosznak érzem magam, mert tulajdonképpen hazudok neki, nem lehetek túl jó testvér...
Magam köré fonom a karjait és hozzábújok, a torkom elszorul egy pillanatra, de csak Zayn-re kell gondolnom ahhoz, hogy a szorítás enyhüljön, a tudat, hogy azért tesszük, hogy együtt legyünk, kissé romantikussá teszi az amúgy eléggé bonyolult helyzetet. Küzdök azzal, hogy felálljak és átmenjek hozzá, hogy az éjszaka fennmaradó óráit mellette töltsem, de képtelen vagyok magára hagyni a szuszogó bátyám. Meg amúgy is, nem vagyunk otthon, itt nem járkálhatok el-vissza a szobák közt, legfőképp nem mászhatok be Zayn mellé, hiszen bármikor bemehetnének Louis húgai vagy az anyukája. Az oldalamra fordulok, még így is szorosan Liam-hez simulok, nagyot sóhajtva lehunyom a szemeim, hogy megpróbáljak aludni. Zayn fejéhez vágtam, hogy napok óta nem alszok...
És ennyi kell, hogy a gondolataim újból szárnyra kapjanak és önmarcangolásba kezdjek, annak ellenére, hogy Louis azt mondta, ne rágódjak ezen. Egy könnycsepp fut le az arcomon, azt sem tudom, hogy miért. Talán mert rosszul esett Zayn egyre idegesebb hangneme, vagy csak az a tény, hogy néhány nap után összekaptunk egy ilyen hülye dolgon.
-Stella.-dörmögi halkan Liam.
Összerezzenek, próbálok úgy feküdni, hogy ne lássa a sötétben az arcomon csordogáló könnycseppeket.
-Ne mocorogj már ennyit.-nevet halkan, szerintem a szemeit nem nyitja ki.
-Bocsi.-súgom, és végérvényesen elhelyezkedek, úgy döntök, a karjai közül ma este én már biztos nem mászok ki.-Liam?-súgom.-Olyan vagyok, amilyennek elképzeltél?
A fejét picit felemeli és furcsán néz rám, elrejtem előle az arcom, mert a pillantása zavarba hoz.
-Mi a baj, Stella?
-Semmi.-súgom.-Tényleg, én csak...
-Sokkal jobb vagy.-simít végig az arcomon.-De akkor is imádnálak, ha hisztis lennél vagy fura, mondjuk punk, rózsaszín és neonzöld hajjal. Stell, a kishúgom vagy, ne törd a fejed hülyeségeken.
Ennyire van szükségem ahhoz, hogy valamelyest nyugodtabb éjszakám legyen. Hiszen Liam itt van, és holnap is itt lesz velem, tökmindegy mi történik, ha más nem, én nem fogom hagyni, hogy mi ketten egymástól távol vagy haragba legyünk. Soha, senki és semmi miatt nem mondanék neki ellent és nem veszekednék vele, valakinek hatalmas hálával tartozom azért, hogy mi most együtt vagyunk. A legkevesebb amit tehetek az az, hogy megbecsülök minden együtt töltött percet.
-Nincsenek elvárásaim, olyan legyél, amilyen vagy.-biztosít.
Hümmögve fordulok felé, ennyit arról, hogy többet már nem mozgolódok.
-Oké?-mosolyog rám bátorítóan.
-Aha.-hajtom a fejem a karjára.
Magához ölel, szemei kissé fáradtan csillognak, puszit nyom a fejemre és halkan a hajamba dörmög. Most mondja ki elsőnek ezt a szót úgy, hogy előtte én nem mondtam.
-Szeretlek.
Rámosolygok, puszit nyomok az arcára és kissé érthetetlenül elismétlem, nem hagyja, hogy a gondolataim elkalandozzanak, bár nem tudja, hogy mennyi mindenen segít az, hogy szórakozik az ujjaimmal és a hajammal. A gondolataimba néha még beférkőzik Zayn, de inkább sóhajtok egyet és lehunyom a szemeim, miközben Liam a tincseimmel szórakozik, sosem tudok más ágyban aludni, így az elalvás több okból is nehezen megy. Erőt veszek magamon és lehunyom a szemeim azzal az elhatározással, hogy most már tényleg nem nyitom ki reggelig.

~Zayn Malik~

A mai reggelen először nem vagyok biztos benne, hogy Stella csak azért hagy figyelmen kívül, mert nem szeretné, ha feltűnősködnénk, vagy azért, mert haragszik rám.

Igyekszek kedves lenni, Louis húgai igazán édesek és nem rajtuk szeretném levezetni a feszültségem, akkor valószínű nem mennék haza épségben. 

Kerüli a tekintetem, amikor elmegy mellettem nem néz rám, és alig mozdul el Liam mellől, én magam is érzem a köztünk pattogó feszültséget, pedig azt hittem, hogy tegnap este elrendeztük ezt az egészet.

Úgy viselkedek, ahogyan ő, ahogyan társaságban mindig kellene, egyszerűen nem veszek tudomást róla, mert ő sem teszi. Gyerekes módszer, főleg úgy, hogy közben iszonyúan vágyom a csókjára és az érintésére.

Elsétál mellettem, kikerül és mosolyogva leül Harry mellé, úgy érzem direkt csinálja, direkt feszegeti az idegeimet azzal, hogy a fejét Harry vállára hajtja.
Összeszorítom a szám és megpróbálok egy mosolyt villantani Jay-re, majd megsimítom az ikrek fejét és úgy döntök, inkább visszamegyek néhány percre az ágyba.
-Minden rendben?-áll meg előttem Louis, halkan és bizalmasan kérdezi.
-Ja.-hümmögök, majd kikerülöm és felmegyek a lépcsőn.
Nem egészen itt szeretnék duzzogni, sőt, sehol sem szeretnék, viszont nem tudok mit kezdeni magammal, nem értem ezt az egészet, ráadásul estig kell várnom arra, hogy kapjak valami választ. Ha egyáltalán kapok rá választ. Idegtépő...
-Zayn.-szól utánam Harry.-Készülődj, mi nemsokára indulunk.
-Oké.
Hurrá, izgalmas hazautunk lesz.
-Lou, ti is jöttök?-nézek hátra.
Nemlegesen rázza a fejét, mosolyra húzom a szám, hiszen a lányok ennek nagyon örülnek, Phoebe Eleanor ölében ücsörög, míg Daisy Louis-t ölelgeti. Én is iszonyúan vágyok már haza, hogy hasonlóképpen a tesóimmal legyek. Várhatok még egy jó darabig...
Felbotorkálok a lépcsőn, kisimítom a hajam a homlokomból és még hátrapillantok, úgy csinál, mintha nem lenne semmi, mintha nem tudná, hogy miatta vagyok most ilyen, miközben Lottie-val beszélget Harry haját húzgálja és nevet rajta. Fújtatva caplatok el, nem is tudom, hogy kire legyek dühös, így inkább mindenkire az vagyok. Bedobálom a cuccaim a táskámba és rendbe szedem az ágyat, nincs kedvem lemenni, sem velük indulni haza, nem szeretném nézni, hogy mindenkivel elképesztően aranyos, csak velem nem.
Kopogás, majd mielőtt szólnék belép Niall és lehuppan mellém az ágyra, amit az előbb tettem rendbe.
-Szia.-húzza fel a lábait.-Mi bajod?
A homlokomig szalad a szemöldököm, nem neki fogom elmondani, egészen addig a nyelvem hegyén van valami csípős, amíg rá nem nézek. Lenyelem a beszólásom és megvonom a vállam, nem ő tehet róla, Niall soha nem tehet semmiről, ő az egyetlen köztünk aki mindig jól dönt és mindig jól cselekedik.
-Semmi, fáradt vagyok.
-Zayn, kérdezhetek valamit?
-Persze.-mosolyodok el.
-Szóval, van egy lány...-nyel nagyot. Aha, az előbb még kérdezni akart.-és azt hiszem, hogy neki egy másik fiú tetszik.
Elszorul a torkom, nyilvánvalóan Stella-ról beszél, és valószínűleg rólam...
-Mindegy.-legyint.-Nem lényeges.
-Niall.-hümmögök.
-Tényleg.-pattan fel vigyorogva. Elképesztő, hogy képes ezt csinálni.-Tökmindegy, nem is tetszik annyira.
Én meg holnap lenyírom a fejem és a megmaradt néhány miliméteres hajamat bekenem zöld ételfestékkel...
-Majd feleségül veszem a rajongóinkat.-kacarászik.-Ők biztos örülnének neki.
-Hé...
-Haladj!-kiált az ajtóból, majd lerohan a lépcsőn. Értetlenül bámulok utána, egyáltalán nem értem, hogy mi volt ez. Sóhajtva megigazítom az ágyat, amit kissé összedúrt, titkon reménykedem abban, hogy Stella majd belopózik hozzám és biztosít róla, hogy köztünk minden rendben van. De felesleges ebben reménykednem, addig nem látom újra, amíg Liam nem szól, hogy indulunk, és kénytelen vagyok együtt utazni vele.
Megölelgetem a lányokat, mosolygok, amíg Louis szülei is ölelgetnek, majd a többiekkel együtt beszállok a kocsiba és bájologva integetek. Kissé elhúzom a szám, irigy vagyok, mert Louis és Eleanor olyan felhőtlenül boldogok, annak ellenére is, hogy sokan támadják a lányt. Hátradőlök az ülésben és megpróbálom figyelmen kívül hagyni, hogy láthatólag Stella-nak nincs semmi problémája. Közben pedig majd megőrülök.
Vajon neki mit mondanának, ha tudnák az emberek, hogy a barátnőm? Hiszen ő annyira különbözik a többi lánytól, vagy csak én látom ezt így.

~Stella Starlight~

Utoljára akkor éreztem magam ilyen hülyén Zayn közelében, amikor még bunkón viselkedett velem, próbálom egyszerűen figyelmen kívül hagyni és élni feltűnés nélkül élni az életem. Nem értem őt, nem értem, hogy miért kezdi ezt megint, mert van egy olyan érzésem, hogy most nem csak megjátssza, mert nem vet rám lopva bocsánatkérő pillantásokat. Elsétál mellettem és néha csúnyán néz, és most rosszul esik.

Liam a fülembe teszi a fülesének egyikét és mindketten halkan dúdoljuk a fülünkben dallamosan lüktető Bruno Mars dalt, tudja, hogy mennyire szeretem, és ezzel csakúgy, mint este, eltereli a gondolataim. Nem gondolok semmire, csak a dalra, nekidőlök a vállának és miközben dúdolunk a rózsaszín körömlakkom kapargatom.

-Miért nem húzzátok ki?-pillant hátra a visszapillantóból Harry.

Liam csak legyint egyet, ha kihúznánk, akkor már nem csak kettőnknek szólna a zene, így pont jó. Van valamiféle közös varázs kettőnk közt.

Amikor tegnap elindultunk, úgy voltam vele, hogy ez egy olyan hétvége lesz, amin egyszerre leszek Zayn-vel és a fiúkkal, és a bátyámmal is, hát, velük voltam, de kissé balul sült el, nem terveztem bele a vitatkozást Zayn-vel.

A kocsiban kezdem érezni Louis hiányát, furcsa, hogy csak 4 fiú vesz körbe és tudom, hogy amikor hazaérünk ő nem lesz ott, pedig most kellene vele egy kicsit beszélgetnem, valószínűleg ő tudna segíteni, régebb óta ismeri Zayn-t, mint én. Mástól nem is kérhetnék tanácsot.
-Mi mikor megyünk már haza?-hallom meg Niall hangját, mellé Harry helyeslően és kérdőn hümmög.-Mármint, tudjátok, a családunkhoz haza.
-Nem tudom.-sóhajt fel Liam.-Nem olyan régen voltunk.
-Ja, mert 2 és fél hónap az nem sok.-csatlakozik a beszélgetésbe Zayn is. A hangja keserűen cseng, soha nem beszélt még nekem a családjáról.
Nem szólok közbe, én nem tudnék mit mondani, és kissé rettegek attól, amikor majd Liam esetleg magával akar vinni a szülővárosába... városunkba. Jobban simulok a mellkasához, a hangulat egy időre eléggé keserű lesz, a fiúk nem nagyon szólalnak meg, egyáltalán nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy rosszkedvűek. Nem tetszik, de nem merek megszólalni, nem tudnék semmi biztatót mondani. Valószínűleg én vagyok az egyetlen olyan testvér, aki azt kívánja, hogy inkább most legyen távolabb a bátyjától, bizonyára jobb lett volna, ha együtt nőttünk volna fel és most nélkülöznünk kéne egymást, mint az a helyzet, amiben vagyunk. Tulajdonképpen körülbelül 3 hónapja van egy testvérem, és a szüleim nem is a szüleim.
Nem szoktam ezen gondolkozni, mert olyankor mindig elmegy még az életkedvem is, ha arra gondolok, mennyi mindent tudtunk volna átélni kicsinek Liam-vel.
Nem szeretem a túl nagy csendet, és láthatólag a fiúk sem nagyon tudják ezt elviselni.
-Zayn, keress valami jó CD-t.-szólal meg Niall.
-Van ott Timberlake is.-nevet csendesen Harry, nem igazán értem, hogy ebben mi olyan vicces, de Niall is elmosolyodik.
-Hatalmas poén volt.-morog rá Zayn. Liam egyszerűen nem reagál rájuk, kérdőn pillant rám, aprót biccentek, mire kikapcsolja a zenét. Kiveszem a fülemből a fülest és csendesen figyelem, hogy miközben ő elteszi, Zayn a lejátszóba helyez egy CD-t, amint elindul rögtön ki is veszi és behelyez egy másikat.
-Azt hittem, hogy szoktál viszonylag normális zenéket is hallgatni.-jegyzi meg Zayn.
-Szoktam.-vonja meg a vállát.-De a kocsiban csak ilyenek vannak, vezetés közbe inkább rádiót hallgatok. Valahol ott van az Up All Night, keresd meg.
A szemeim felcsillannak annak gondolatától, hogy talán énekelni fognak, nem igazán hallottam még őket énekelni, és amikor dalra fakadnak, akkor nagyon szívesen hallgatom őket.
-Liam.-nézek rá. Száját mosolyra húzza és hümmögve tűri egy tincsem a fülem mögé.-Mikor láthatlak titeket koncerten?
-Szeretnél eljönni a koncertünkre?-vigyorog rám Niall. Mosolyogva bólintok, minden vágyam látni őket a színpadon.
-Azt hiszem, két hét múlva lesz egy koncertünk.-pillant hátra Harry.
A hangszórókból felüvölt a What Makes You Beautiful, Zayn kissé lejjebb tekeri a hangerőt és hátradől az ülésben, mióta utazunk egyszer sem pillantott még rám, ismét csak a sűrű, sötét hajára nyílik kilátásom. Olyan szívesen beletúrnék.
-Egoista dolog, hogy a saját dalainkat hallgatjuk.-nevetgél Niall.
-Nem mindenki hallgathatja a saját lemezét az autójában.-mosolygok.
-Jogos.-vigyorog Harry.-Zayn, neked mi bajod van már megint?
-Semmi.
Aggodalmasan figyelem, beszívom az alsó ajkam és a telefonom kezdem nyomkodni, Liam semmit nem vesz észre, nyugodtan dúdolja a dalt, inkább Zayn-t figyeli, mint engem.
-Nem gondolod, hogy ideje lenne már ismét normálisan viselkedned? Perrie...
-Ne beszélj róla.-hurrogja le.
Szöget üt a fejemben ez a név, természetesen tudom, hogy ez annak a lánynak a neve, aki előttem Zayn barátnőjének mondhatta magát, és aki néha névtelenül szóba kerül köztünk.
-Nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok és kész.
-Zayn, hónapok óta fáradt vagy?
-Ennek semmi köze Perrie-hez.
-Jó, te tudod, bocs, hogy hozzád szóltam.-jegyzi meg sértetten, és kissé feljebb tekeri a hangerőt.
Csendesen meghúzódok Liam és Niall közt, abbahagyják a dúdolást és némán hallgatjuk a dalokat, rosszul érzem magam Zayn miatt, alig várom, hogy hazaérjünk és legyen alkalmam beszélni vele.
Az út lassan telik, főleg úgy, hogy alig szólalunk meg, kínosan érzem magam köztük, és láthatólag a többiek is, nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, inkább mindannyian csendben maradunk. Lopva Zayn-re nézek, nem foglalkozik velem, az út egyik felében csak bámul kifelé az ablakon, majd bedugja a saját fülesét és elmerül a saját világában, nem is próbálkozunk azzal, hogy szóra bírjuk.
Megkönnyebbült sóhajtás hagyja el a szám, amikor végre behajtunk a kapun, kissé talán túl hangosra sikeredett, de ezért senki nem dorgál le, csak megértő pillantásokat kapok.
-Gyere, nehogy kiess.-fogja meg a kezem Liam, és kisegít a kocsiból.
-Nem estem ki tegnap sem.
-Csak a szerencsén múlt.-dobja át az egyik karját a vállamon, és elindulunk az ajtó felé. Mindkettőnk táskáját ő cipeli, hiába próbálom meg elhalászni tőle az enyém.-Sajnálom.-motyogja.
-Ne tedd, jól éreztem magam.-mosolyodom el.
-Nem tudom mi baja.-sóhajt.-Majd beszélek vele.
Nagyot nyelek és aprót biccentek, kinyitja az ajtót és a többiek előtt beérünk, rájuk még várni kell, mert pakolásznak, utoljára Zayn lép be, lerúgja a cipőjét és mezítláb feldübörög a lépcsőn. Összerezzenek, amikor a macskánk kiront a kanapé alól, majd amilyen gyorsan kilőtte magát, Harry látványára vissza is sprintel.  Egy ideig nézek Zayn után, azután inkább a konyhába megyek Niall után, aki már javában turkál a hűtőben.
-Nincs itthon semmi kaja.-közli szomorúan, majd elkiáltja magát.-Harry!
Kissé összerezzenek, nem túl gyakran kiabál. Bocsánatkérőn néz rám, majd a belépő Harry-nek kezd heves magyarázásba.
-Muszáj elmennünk a boltba, mert nincs itthon semmi kaja, és ha nincs itthon semmi kaja akkor Stella is éhes lesz, és ugye nem akarod, hogy Stella éhes legyen és ne tudjon semmit sem enni? Répa sincs itthon, és ha Louis hazajön biztos, hogy hisztizni fog a répa miatt...-érvel.
-Oké, elmegyünk bevásárolni.-csillapítja le Harry.-De akkor még most, mielőtt lefekszek vagy bármit is elkezdek csinálni, elültem a seggem.-dörzsöli meg a hátsó felét.
Kuncogva felülök a pultra, Liam is belép és mosolyogva indul felém, karjait körém fonja és néhány másodpercig magához ölel.
-Tökre hiányzik Gemma.-húzza el a száját Harry.-Öleljetek meg engem is!
-Gyere.-tárja ki a karjait Niall.
-Ne te!
-Ez most rosszul esett.-húzza fel az orrát.
Leugrok a pultról és magamhoz ölelem Harry-t, megdöbbentő méretekkel rendelkezik, legalább kétszer szélesebb, mint én, bár lehet, hogy csak velem van a baj és én vagyok vézna, mindenesetre simán elbújhatnék az ölelésében. Szerencsémre pont akkor lép be a konyhába Zayn, pillantása elidőzik rajtam és látom a megvetést a szemében, pedig nem teszek semmi rosszat.
-Most már sokkal jobb.-puszil meg mosolyogva a göndör, és elenged.-Az a macska még mindig utál.-panaszkodik. Valahogy furcsa hallani a szájából ezt a mondatot. Számomra már az is lehetetlennek tűnik, hogy őt bárki is utálja.
Niall is kitárja a karjait és kérdőn néz rám, ahogyan én is teszem, igyekszem figyelmen kívül hagyni Zayn-t, hogy ne keltsünk feltűnést. Niall, ha nem is túl sokkal de kisebb Harry-nél, a gondolataimba befurakszik az, hogy tulajdonképpen egyedül Louis az, aki nem próbálkozott be nálam, mióta itt vagyok. Remélhetőleg nem csak azért, mert barátnője van és csekély 1 évvel vagyok idősebb a legnagyobb húgánál.
Elfog a bűntudat, kényelmetlenül érzem magam, mert én itt ölelkezek és nevetek a többiekkel, míg neki láthatólag van valami baja.
-Folytassátok csak.-motyogja.
-Zayn, nagyon örülnék neki, hogy ha a rosszkedvedet nem a húgomon vezetnéd le.-szól rá csendesen Liam.
-Persze.-biccent.-Bocs, ha megzavartam valamit.
-Akarsz egy ölelést Stella-tól?-noszogat felé Harry.
-Minden vágyam.
-Zayn!
-Már megyek is.-kap elő a hűtőből egy ásványvizet, és elballag.
-Zayn...-sóhajtok, és lehajtom a fejem, arra sem méltat, hogy hátranézzen, figyelmen kívül hagy és elmegy.
-Ne vedd magadra.-húz magához Niall.
Tudom, hogy miattam ilyen. A számat keserű mosolyra húzom, lassan elhúzódok tőle és átmegyek a nappaliba, bekucorodtok a kanapé sarkába és magamra húzom az egyik pokrócot, igazából tanulnom kellene holnapra, de nem nagyon szeretnék nekifogni. Mielőtt a fiúk elmennének bevásárolni még kapok tőlük 1-1 puszit, majd Liam befészkeli magát mellém. Sweety először kinéz alólam, majd miután megbizonyosodik róla, hogy Harry nincs a közelben, felugrik mellém és lazán kisajátítja magának a takaróm egyik felét és dorombolva összegömbölyödik rajta. Liam nem szól rá semmit, helyette az arcomat kezdi kémlelni.
-Sajnálom, Stella.-sóhajt.-Fogalmam sincs mi ütött belé, nem ilyen.
-Tudom.-szalad ki a számon, gyorsan hadarni kezdek.-Viselkedett már velem kedvesen, amikor segített tanulni.
-Nem túl régen ment szét a barátnőjével, elég nehezen viseli.-simít végig a hajamon.
-Miért?-kérdezem csendesen, de azonnal meg is bánom, várnom kellene arra, hogy majd Zayn elmondja. Szórakozottan végigsimítok a doromboló macska hátán.
-Perrie is énekel egy bandában.
-Tudom.-kotyogok közbe.
-A lényeg az, hogy mindkettőjükről terjedtek el pletykák, és mindkettőjük nyomában ott vannak a fotósok és újságírók, alig volt magánéletük.
Megrémít, nem akarom így végezni.
-Nem azért mondja, amiket mondd, mert haragszik, csak mostanában sokszor van rossz napja. Próbálunk segíteni neki.
Aprót bólintok, óvatosan arrébb teszem a macskát, aki az érintésemre megsértődik és elrohan, kihámozom magam a takaróból és lehajolok, hogy puszit adjak Liam arcára.
-Felmegyek tanulni.
-Menj csak.-simít végig a karomon.
Elmosolyodok, összehúzom magamon a kardigánom és felmegyek a lépcsőn, csendesen elmegyek Zayn ajtaja előtt, most nem megyek be hozzá, mert tudom, hogy amint becsukódik mögöttem a szobám ajtaja, Liam bemegy hozzá. Nem kockáztatok.
Talán 2-3 órája görnyedek a könyveim és füzeteim fölött, a gondolataim néha elkalandoznak és csak firkálok a füzeteim sarkára, a lábaimat lóbálom, a fiúk néha benéznek hozzám, de nem maradnak túl sokat, miután meglátják, hogy mit csinálok. Egyszer kérek segítséget Harry-től a matekban, aztán ő is kilép az ajtón, és én egyedül maradok a bonyolult számokkal. A kezeim közt forgatom a telefonom, nem akarom zavarni Louis-t, ledobom az ágyra és ismét a könyveimbe temetkezek.
-Stella.-lép be hozzám Niall egy tányérral a kezében.-Késő van, még nem is vacsoráztál.
-Mennyi az idő?-pislogok laposakat, felkattintom az asztali lámpám és hunyorogva nézek rá.
-Mindjárt 11.
Bosszúsan felsóhajtok, becsapom a könyveim, amikor felfedezem a sarkába a ceruzával ráfirkált "Zayn" nevet. Azt hiszem, már késő, de nem szól semmit, leül mellém és elém csúsztatja a tányért. Az, ha tudja, hogy tetszik nekem Zayn, még nem okozhat gondot, hiszen arról nem tud, hogy ez valamilyen szinten viszonzott is. Mármint fogalmam sincs jelenleg Zayn érzésiről irántam.
-Ti csináltátok?-túrok bele a villámmal a tésztába.
-Aha, hárman. Hívtuk Zayn-t is, de...
-Értem.-nyelek nagyot, és inkább a villámra tekerem a tésztát és a számba veszem. Hümmögve rámosolygok, nem igazán képzeltem el róluk, hogy tudnak főzni, de ez meglepően finom.-Melyikőtök jártas ennyire a konyhában?
-Harry, meg Liam, de ő inkább sütni szokott. Sokat kell még tanulnod?
Elgondolkozva nézek a füzeteimre, azt hiszem, még hátravan a biosz és a földrajz, az előbbit hamar megtanulom, de a földrajzot világéletemben tiszta szívből gyűlöltem.
-Hát, van még.-vonom meg a vállam.
Nem érzem magam kínosan mellette, még úgy sem, hogy egy ideig csak az tör a csendbe, hogy a villám a tányérhoz ér. Szeretem a társaságát, van, amikor mindketten hülyére röhögjük magunkat, és van, amikor tudunk komolyan beszélgetni, esetleg csak csendben lenni anélkül, hogy az kínossá válna. Eléggé hasonló a személyiségünk.
-Ne maradj fent túl sokáig, fáradt leszel.-simít végig a hajamon, aztán feltápászkodik.-Hagylak, jó éjt, Stella.
Elveszi előlem az üres tányért, megfogom a kezét és lehúzom magamhoz, puszit nyomok az arcára és csak azután hagyom, hogy kimenjen.
-Jó éjszakát.-búcsúzom el mosolyogva.
A torkom egy pillanatra elszorul, sóhajtva nyúlok a könyveimért, teljesen mindegy, hogy ezért vagyok fent sokáig vagy Zayn miatt, akkor is alig fogok tudni felkelni holnap reggel. Nincs türelmem ahhoz, hogy nekifogjak a földrajznak, és életemben először teszem azt, hogy dühösen összecsapom a könyvet és úgy döntök, hogy nem csinálom meg a házit. Egyszerűen nem érdekel már, csak felidegesítem magam rajta, különben is mindig én felelek mindenből, hagyjanak már békén.
Felkapom a pizsamám és elviharzok a fürdőszobába, valahogyan sejtem, hogy reggel felkelek majd és megcsinálom, de abban a pillanatban határozottan biztos vagyok benne, hogy engem bizony már nem érdekel ez a hülyeség.
Kibújok a ruháimból, a földön hagyom őket és magamra húzom a zuhanykabin ajtaját, soha nem éreztem magam még ennyire fáradtnak, és feszültnek sem, elég volt ebből a napból.
Hajat mosok, megmosakszom az illatos tusfürdőmmel és percekig áztatom magam, ha nem megyek át Zayn-hez, akkor nem fogok tudni aludni. Ha átmegyek, lehet, hogy megint csak összeveszünk. Elzárom a vizet és körbetekerem magam a törülközőmmel, a hajam köré is dobok egyet és kilépek a kabinból. Amilyen szerencsétlen vagyok, sikerül belelépnem egy kisebb habos tócsába, a lábaim kicsúsznak alólam és hatalmas dübbenéssel elterülök a fürdőszoba padlóján.
Nyöszörögve nyúlok a fejemhez, amit az esésem következményeképpen erősen beütöttem, még mielőtt feltápászkodhatnék, az ajtó kinyílik és Zayn viharzik be rajta, egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy csupán egy törülköző van rajtam és éppen szenvedek, az érkezésére a szám elé kapom a kezeim és megpróbálom minél jobban eltakarni magam.
-Te jó ég, Stella.-rázza a fejét, a hangja dühösnek tűnik.-Mi a francot csinálsz ilyenkor?
-Zuhanyoztam.-jegyzem meg cinikusan, a padlón fekve.-Jobb kérdés, hogy te  mi a francot csinálsz itt? Liam megöl, ha megtudja, hogy bejöttél amikor tulajdonképpen nincs rajtam semmi.
-Liam egyszer így is, úgy is megöl.-nyúl a hónom alá, és felhúz a földről. Kétségbeesetten szorítom magamhoz a törülközőt.-Nem igaz, hogy ennyire nem tudsz vigyázni magadra!
-Sajnálom, hogy elcsúsztam, majd küldök virágcsokrot a csempének.-grimaszolok.
-Nem vagy vicces.
-Ez van.-vonom meg a vállam.
-Szerinted minek van az a kurva kilépő?
-Mit keresel itt?-kérdezem ismét.-A kilépőről akarsz veszekedni velem, vagy arról, hogy hogy merészeltem zuhanyozni?
-A földszintről hallottam, hogy mekkorát estél.-nyúl a fejemhez, és ujjaival finoman megtapogatja a kissé duzzadt területet. A mozdulatai egyáltalán nem illenek a hangneméhez.
-Most már viszont jól vagyok.-szorítom össze a szám.-Nyugodtan kimehetsz.
-Bocs, hogy megint én szedtelek fel a földről.-fordít hátat, és kimasíroz a fürdőszobából.
-Bocs, hogy épp nincs rajtam semmi.
Magamban puffogva veszek fel egy bugyit és a kinyúlt pólóm, vizes hajamat gyengéden áttörlöm, közben többször is felszisszenek a fejem miatt, végül úgy döntök, inkább úgy hagyom, és a hátamra omló, vizes tincsekkel kilépek. Úgy érzem, ha nem lennének itt a többiek és nem kellene csendben lennünk, valószínűleg hangosan veszekedtünk volna és végül becsapta volna azt az ajtót.
Megpróbálok nem gondolni, arra, hogy mégis mennyire kínos helyzetbe hoztam magam Zayn előtt. Elég nehéz úgy, hogy az ágyamon ül. Idegesen húzgálom lejjebb a pólóm és leülök a székemre, magam elé húzom a földrajz könyvem.
-Megint nem akarsz figyelembe venni?-kérdezi suttogva, bár a hangjából még így is süt a gúny.
-Fogalmam sincs, hogy mi bajod van.-rázom a fejem.
-Én sem tudom, hogy neked mi bajod van.
Felé fordulok, lábaim kinyújtóztatom és értetlenül nézek rá.
-A fenébe is Zayn, te csináltad ezt egész nap!
-Sajnálom, hogy rossz kedvem volt, mert az állítólagos barátnőm arra sem méltat, hogy rám nézzen! Idegesíthettél volna kevésbé feltűnően is, de legalább a srácoknak volt egy szép napjuk, mert végig csak velük foglalkoztál.
-Tessék? Te megőrültél?-szökik feljebb a hangom, de még így is suttogok.-Menj a francba!-szakad fel belőlem, amint kimondom rögtön meg is bánom, de ezúttal nem tudok megálljt parancsolni magamnak.-Egész nap azon gondolkoztam, hogy mi bajod lehet, pont ezért nem mertem bemenni hozzád és még nekem volt bűntudatom, amikor te bejöttél a konyhába és én megöleltem Harry-t. Bocsánatot kérek!-emelem magam elé a kezeim.-Tényleg, Zayn, bocs, hogy itt lakok és nem szarom le őket, bocs, hogy jóba akarok lenni a bátyám barátaival! Elnézést kérek, mert nem tudod elviselni, hogy a barátaimnak tartom őket, tényleg bocs!
A hangom lassan elfúl, könnyek gyűlnek a szemembe, nem igazán akarom elhinni, hogy máris itt vagyunk, pár nap után veszekszünk. Nem akarok előtte sírni, nem szeretném megadni neki azt az örömöt, hogy tudja, képes már most ilyet kiváltani belőlem.
-Feltűnt, hogy suttogva veszekszünk?-kérdezi keserűen.-Nem értem, hogy hogy a francba juthattam el ideáig.-rázza a fejét, és feláll az ágyról.
Döbbenten nézek utána, halkan kinyitja az ajtót és eltűnik, hitetlenkedve bámulom az ajtót, úgy érzem, soha nem aláztak meg még ennyire. Összezavarodtam, nem tudom, hogy ez most mit jelent, talán nem is akar velem lenni, lehet, hogy már meg is bánta és ennyi volt.
Hátradőlök az ágyon, próbálok nem sírni, hiszen az azt jelentené, hogy ő nyert. Eric és köztem is voltak veszekedések, de csak nagyon ritkán, amikor már kezdett bunkózni sem vesztünk össze, ellenben Zayn-nel kb 5 nap alatt ez a második vitánk valami hatalmas hülyeségen, ami csupán szerinte hatalmas probléma.
Úgy érzem, itt nem nekem kell bocsánatot kérni, hiszen én nem csináltam semmit, ő rohant le egy ilyen csekély dolog miatt, amit felfújt és hatalmas bűnnek tart.
Arra rájöttem, hogy ahhoz nagyon ért, hogy kedves szavakkal szédítsen, aztán összetörje a róla alkotott képet és egy hülye parasztot lássak benne.

24.rész Önző vagy

Sziasztok! :)

Furcsa úgy ide írni, hogy jelenleg ez az egyetlen futó blogom, mivel kedden befejeződött a Nothing like us, nothing like you and me... de ez nem sokáig fog így maradni. ha jól számolom és minden összejön, nagyjából 1 hónap múlva indul majd az 5.!!!! (ÖTÖDIK!) blogom. Gondolkozom azon, hogy ideje lenne már eltűnnöm a blogger világából, valószínűleg sokakat irritál, hogy még mindig itt vagyok, de sajnos ez nem megy, és nem is szeretnék megválni tőletek. Maradok itt, és továbbra is 1D fanfiction-t fogok írni, rontom a levegőt. :D

Nem érzem túl jónak ezt a részt, ezen a héten ismételten alig volt időm írni és hétvégente (kb 2 nap alatt) nehéz összehozni 2 részt, de ígérem, megpróbálok jobban igyekezni, hogy ne legyenek rossz részek, most úgyis több időm lesz, amíg nem indul a következő blogom. :) Egyébként hétvégén valószínűleg megcsinálom, hogy lássátok a fejlécet és fogok róla írni információkat. :)

Jó olvasást, jó hétvégét! 

Csók: Nessa. xx

~Stella Starlight~

Nem könnyű úgy utazni egy kocsiban vele, hogy közben nem érinthetjük meg egymást, mert Liam köztünk ül. Fejemet a vállára hajtom, nem teszek semmi félreérthetőt, így csak kibámulok az ablakon a két ülés között, és hallgatom, ahogy Harry halkan dúdolja a rádióban szóló dalt. A gondolataim hagyom elkalandozni, minduntalan visszatalálok Niall felé és a tegnap estéhez, pontosabban a tegnap este azon részéhez, amikor Zayn olyan komolyan beszélt. Tulajdonképpen mindkettőjükkel egy kocsiban ülök, bár nem érzek kettőjük közt semmiféle feszültséget, mindketten ugyanúgy beleszólnak a beszélgetésbe és néha vicces megjegyzéseket tesznek egymásra, viszont én kínosan érzem magam, alig várom, hogy megérkezzünk.
Liam átkarolja a vállam és mosolyogva puszit nyom a homlokomra, visszamosolygok rá, lábaim kissé kinyújtóztatom, amennyire egy autóban erre van lehetőség. Zayn Harry mellett ül az anyósülésen, tökéletes rálátásom van a tökéletesen belőtt hajára, viszont az arcát nem látom, talán jobb is így. Niall Liam mellett ül, azaz hátul, velünk. Talán most én vagyok a legcsendesebb, annak ellenére, hogy a fiúk elég hangosak, küzdök azzal, hogy ne aludjak el. Mi tagadás, sokáig maradtam Zayn szobájában az éjszaka, amennyit beszélgettünk, legalább annyit csókolóztunk, aztán ez felborult és valószínűleg többet használtuk a szánkat az utóbbira. A fejem előreborul Liam mellkasára, egyre laposabbakat pislogok, erre csak rátesz még egy lapáttal az, hogy a hajammal babrál. Hirtelen elcsendesedik az egész autó, kinyitom az egyik szemem és lustán körbepillantok, Liam mosolyogva néz le rám, Niall is felém fordul, Zayn hátra pislog, szintén rám, Harry pedig a visszapillantóból figyel.
-Mi az?-köhintek.
-Semmi, aludj nyugodtan.-simítja meg az arcom Liam.
-Jó.-vonom meg a vállam, lábaim kissé felhúzom és tovább pihenek a mellkasán.
A beszélgetés halkul, Harry lejjebb veszi a zene hangerejét de továbbra is halkan dúdolja a dalt, kellemes hallgatni a hangját. Lassan elnyom az álom, örülök neki, mert így kevesebbet gondolok a fentebb említettekre. Talán foglalkoztatnia kellett volna annak, hogy aludni fogok fiúk előtt, és Úristen milyen ocsmány vagyok amikor alszok, de engem ez hidegen hagyott. Nem aludtam túl mélyen, szemeim néha kinyíltak és kifelé pislogtam a tájra, nem jártam még Anglia ezen részén. Aztán a természet csodálását követően tovább aludtam, ahogy láttam Zayn is szundított, de nem volt feltűnő, mert egyrészt állítólag Zayn sokat alszik, másrészt Liam is bóbiskolt. Nem volt fura, hogy mi ketten fáradtak vagyunk, amíg a többiek majd kicsattannak. Amikor én felnéztem, akkor rendszerint Liam is, majd együtt aludtunk tovább, érzékeltem Harry és Niall halk beszélgetését, Zayn néha benyögött egy rekedtes hol vagyunk?-ot, valahol az álom és ébrenlét közt időztem.
-Stella.-szólítgat Liam, ezzel egy időben pedig egy bökést érzek a karomon.-Itt vagyunk.
-Stella.-társul hozzá Niall hangja, és ismét megbök valaki.
-Ne bökdöss.-motyogom, lustán kinyitom a szemeim.
Hát, azt nem mondhatom, hogy megvakulok a napfénytől, viszont kabátban nem fázom. A bökdösőm valószínűleg Niall, mert a többiek már kiszálltak, a fejemet felemelem Liam mellkasáról és kipillantok az ablakon. Nem igazán tudom hol vagyunk, viszont van elképzelésem a stadionokról, így nagyjából felismerem, hogy annak közelében lehetünk. Harry és Zayn a kocsinak dőlve várakozik, Zayn kezében felfedezek egy szál cigit, próbálok nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek, nem szív túl sokat, napjában talán már csak 1-2 szálat, sőt, van olyan amikor annyit se. Harry feltűnően húzódik arrébb tőle, elfojtom a mosolyom, hiszen Zayn pont úgy tartja a szálat, hogy a füst ne a göndör hajú felé szálljon, és a kezét is távolabb tartja magától, de tompán hallom Harry nyavalygását miatta.
-Itt vagyunk.-közli velem csillogó szemekkel, szélesen mosolyogva. Én is elmosolyodok, kék szemeivel izgatottan pásztáz kifelé, majd kivágja a kocsi ajtaját és kis híján kiesik belőle.
-Hé! Vigyázz a kocsimra!-pördül meg Haz.
-Kösz, jól vagyok.-motyogja, majd távolabb szalad.
-Gyere, menjünk.-nyújtózkodik lustán Liam, és megfogja a kezem.
-Így?-pislogok rá értetlenül.
-Mert hogy?-nevet.-Stella, gyönyörű vagy, menjünk már.
-Nem, én nem arra értem.-rázom a fejem.-De... veletek menjek?
-Kivel szeretnél menni?-pislog rám mosolyogva.
-Hát, veletek, de meglátnak.
-És akkor mi van?-feszegeti tovább.
-Nem tudom.
-Az emberek ránézésre nem állapítják meg, hogy a húgom vagy, és valószínűleg nem tudnak a kusza gondolataidban olvasni.-nyomja mutatóujját a homlokomhoz.-Ha nem viselkedsz furán, vagy inkább Harry nem viselkedik furán, akkor nem lesz gond. Louis egyik ismerőse vagy és ismersz minket, kész.
Válaszul csak halkan hümmögök.
-Figyelj, ha nem akarod, hogy velünk lássanak...
-Te miről beszélsz?-formál 'o'-t a szám.-Én attól félek, hogy titeket látnak velem. Mármint, érted...
-Szóval, az nem gáz ha lefényképeznek velünk?
-Nem!-vágom rá gyorsan.-És az nektek nem gáz, ha látnak velem?
-Nem!-vágja rá szinte ugyanúgy, ahogy én tettem.-Néha olyan szívesen a fejedhez vágnám, hogy hülye vagy.
-Tedd meg!-bököm meg a hasát.
-Hülye.-nyögdécsel.
-Most megbántottál.-húzom fel az orrom, direkt a másik ajtón akarok kiszállni, így átmászok rajta és merő véletlenségből rátenyerelek a hasára, nyögve összegörnyed, közben kitör belőle a nevetés, Harry összeráncolt szemöldökkel nyitja ki az ajtót, a jobb kezem az ülés szélén van, egy időben azzal, hogy az ajtó kinyílik, a kezem megcsúszik és elvesztem az egyensúlyom. Liam megragadja a lábam, Zayn pedig elkapja a kezem és egyik kezét az állam alá teszi, hogy a fejem ne bukjon előre és ne fejeljek le valamit. Pár pillanatig döbbenten pislogok, érzem, ahogy Liam keze megremeg a vádlimon, Niall is visszaszökdécsel és értetlen arccal fürkész, valószínűleg iszonyú hülye testhelyzetben vagyok. Zayn nagyot nyel, kerüli a tekintetem, tudom, hogy Liam miatt teszi, még mindig a kezemet fogja és a tenyere az állam alatt pihen, segít, hogy újra normálisan üljek, majd elenged és lebiggyesztett ajkakkal néz a fűbe esett félig elszívott cigire. Lassan odalép és felveszi, majd tanácstalanul néz körbe egy kuka után kutatva, amint megpillant egyet, mintha semmi nem történt volna elballag. Liam pislog párat, majd hirtelen magához szorít, úgy, hogy egy pillanatra belém szorul a levegő.
-Mi történt?-kérdezi ártatlanul Niall.
Harry megrázza a fejét, hasonlóan a többiekhez pislog párat, és a szemeivel pásztáz, hogy megbizonyosodjon róla, nincs semmiféle külső sérülésem.
-Sajnálom.-hebegi zavartan.
-Semmi baj.-fojtom el a mosolyom.-Nem a te hibád.
Liam felemeli a kezem és kutató pillantással szemügyre veszi a tenyerem, mondanom sem kell, hogy nem látszik rajta semmi, hiszen Zayn megmentett attól, hogy kiessek a kocsiból. De ő hajthatatlan, amíg végig nem nézi a testem szabad felületeit.
-Liam.-szólítgatom. Barna szemei ezúttal az arcomat nézik, kezei közé veszi és jobbra-balra fordítgatja a fejem.-Liam.-ismétlem.
-Gyerekülést szereltetek az összes kocsiba.-motyogja.
-Nem vagy vicces.
-Nem is viccnek szántam.-néz rám teljesen komolyan.-Veszélyes vagy önmagadra, Stella.-tűr a fülem mögé egy barna tincset, majd megrázza a fejét és a kezemet fogva, együtt szál ki velem a kocsiból.
Valamiféle mellékúton lehetünk, ahol Harry kocsiján kívül még kettő fekete parkol, félszemmel látom, hogy az egyikben három hatalmas ember ül, furán néznek minket, a másik teljesen üres, valószínűleg ők Louis-t nézik ilyen furán. Zayn visszafelé sétál, kezeit lazán zsebre dugja, megpróbálom visszafogni magam és nem nyálcsorgatva bámulni rá. Liam előrenyújtja a kezét és a vállánál fogva állítja meg, egy pillantással és biccentéssel elintézik.
-Köszi.-motyogom, csak azért, hogy én is mondjak már valamit és ne tűnjek a többiek előtt parasztnak. Másképp elintéznénk egy néhány perces csókcsatával, és tőle is végighallgathatnék valami olyasmit, ami Liam épp belekezd, viszont így nem.
Ahogy elindulunk a három testőr is kikászálódik a kocsiból, nem tudom, hogy hogyan hajtogatták be magukat abba a kocsiba, először fura, hogy előttünk egy, mögöttünk pedig kettő hústorony megy, kicsit távolabb tőlünk, hogy ne zavarjanak.
-Ne reagáld túl.-húzódok közelebb a bátyámhoz, ugyanis még mindig beszél arról, hogy jobban kellene vigyáznom magamra.
-Nem reagálom túl, de...
-Liam.-mosolyodok el, lábujjhegyre állok és megpuszilom az arcát.-Szeretlek.
-Hihetetlen vagy.-rázza a fejét, végre az ő szája sarkában is megjelenik egy apró mosoly, nagyot sóhajtva puszit nyom a homlokomra, és eldörmögi az előbb elhangzott szót.
 Amint Liam nem beszél többet, a többiek is mellénk lépnek, forgalmasabb területre érünk, az emberek mezekben, zászlókat lengetve, énekelve és kiáltozva igyekeznek a focimeccs színhelye felé, többeken látok olyan pólót, amin a fiúk szerepelnek, és néhány méter megtétele után a fiatalabbak kezdenek izgatottak lenni, rájönnek, hogy nem csak Louis van jelen ezen a meccsen, hanem a többiek is. Néhány másodperc alatt a közeledő tömeg magával sodor, majd kiragad belőle az egyik hatalmas ember, és a mikroportjába kezd beszélni, valószínűleg a fiúknak arról, hogy vele vagyok.
-Gyere, menjünk egy kicsit arrébb.-lépdel el mellettem.
-Mi lesz velük?-fordulok meg, és idegesen, lábujjhegyen állva nézelődök hátra. Nem kell zseninek lennem ahhoz, hogy tudjam, a négy lehajtott fej kikhez tartozik.
-Mindjárt mentek tovább.-nyugtat meg kedvesen.
Hümmögve megdörzsölöm a kezem, engem feszélyez ennyi ember, ők pedig ennek a közepén állnak, néhányszor valamelyikük felemeli a fejét és rám néz, Zayn viszont egyszer sem. Ha nem tudnám miért teszi, valószínűleg kezdene fájni a viselkedése, így viszont csak azon vagyok, hogy én se tegyek semmi félreérthetőt, bár már most kezdem érezni az érintésének hiányát. Nem tudom, hogy ma este mi lesz, ha jól emlékszem ma Louis családjánál alszunk, ott nem botorkálhatok a házban Zayn után kutatva. Elég furcsa lenne, ha benyitnék minden szobába Zayn-t keresve. Vajon Zayn családja tud rólam? Te jó ég! Mi van, ha már mesélt az anyukájának rólam? Úristen...
Éppen akkor vigyorodik el az egyik közös képhez, amikor én felébredek a gondolataimból. A térdem egy pillanatra meginog alattam, az ajkamba harapok és lesütöm a tekintetem, Eric sosem mutatott be úgy igazán a szüleinek, furcsa lenne, ha Zayn ezt megtenné egyszer.
Hamarosan végeznek, Liam és Harry közt lépdelek, nem merek körbenézni, félek attól, hogy csúnya pillantásokkal találom szembe magam. Harry bátorkodik ismét hozzám szólni, viccesen oldalba bök és az egyik kezét átdobja a vállamon.
-Ne aggódj.-villant meg egy biztató mosolyt.-Nem lesz semmi baj.
Igyekszem én is bizakodóan mosolyogni, veszem a bátorságot és körbenézek, közel járunk a bejárathoz, számomra furcsa, hogy házon kívül legyek így velük. Hiszen Liam a kezemet fogja és Harry átöleli a vállam, biztos vagyok benne, hogy már lefényképezték őket velem.
Amint belépünk elfelejtem mindezt és döbbenten tekintek végig az embereken, sosem voltam még focimeccsen, nem igazán tetszett ez a játék de Louis miatt szerettem volna ezt megnézni, mi nem lépdelünk felfelé, hanem leragadunk rögtön az első sorba, valahol a pálya szélén. A tömeg morajlásából tudom, hogy néhány perc van hátra a meccs kezdéséig, elfoglalom magam azzal, hogy körbepislogok, amíg a fiúk hergelik az amúgy is izgatott embereket és össze-vissza ugrálnak. Zayn valahonnan szerez egy "Szeretlek Louis" transzparenst, és azt felfelé tartva elrohannak az emberek előtt, felnevetek, ugyanabban a pillanatban megszólal valami ünnepélyes zene és kivonul a két csapat. Egy csoportba gyűlünk, a transzparens egyik végét megkaparintom, másodpercek alatt kerülök Zayn mellé, csípője súrolja az enyém, ugrálva tartjuk a táblát, a hangzavar az egekbe hág, amikor felbukkan Louis Lux-val a karján. Nevetni kezd, amikor felfedez minket, majd a tekintetét tovább jártatja a sorokon, az arcára valami megmagyarázhatatlan ül ki, amikor az egyik sorban felfedezi Eleanor-t. Elgondolkozok azon, hogy Zayn vajon rám is így néz-e, amikor kettesben vagyunk. A csapattagok kezet fognak egymással, a meccset valószínűleg nem tudnám elmondani, mert fogalmam sincs mi történik. Szerény társaságunk közt elszabadul a "pokol", kiabálva szurkolunk Louis csapatának, a transzparens visszakerül az eredeti tulajdonosához. Összehúzom magamon a kabátom, Harry-n kívül a többiek mindannyian csak egy pulcsit viselnek, Louis pedig mezben szaladgál, de van egy olyan érzésem, hogy ő nem fázik. Fogalmam sincs, hogy mikor mi történik, kinél van a labda és mit csinál, nekem ez a játék túl bonyolult, nem tudnék egyszerre futni és rugdosni egy labdát, miközben néhányszor körbenézek, ráadásul többen a nyomomban lennének azért, hogy elvegyék tőlem. 5 méter után valószínűleg orra esnék, utána valószínűleg nem is folytathatnám a játékot, mert Liam felrohanna a pályára és elvinne a sürgősségire. A tömeg egyszerre hördül fel, felkapom a fejem és körbenézek, tisztán látom, hogy az egyik fehér mezes játékos a földön van, amikor megállapítom, hogy az Louis, felvisítok és kis híján felrohanok a pályára, de Niall megragadja a kezem és visszahúz. Közel kerülök hozzá, rázkódó vállakkal ölel magához, Louis feltápászkodik és folytatja a meccset, mintha semmi nem történt volna. Haragos tekintettel keresem azt az embert, aki felrúgta őt, nem mintha bármit is tudnék tenni, így hát csak magamban dörmögök, hasonló dolgokat mint a többi rajongó.
Mielőtt befejezném a durrogást a játékosok kivonulnak, köztük Louis is, de ő tesz egy kört felénk és az elől ülők kezébe csap, mivel mi állunk csak a pályánál, egyértelmű, hogy ránk ugrik, Zayn és Liam nyakába csimpaszkodva Harry kezébe csap, majd visszaugrik a földre és egyszerre ölel magához engem és Niall-t. Majd kicsattan a benne tomboló adrenalintól, röhögve nézzük, mielőtt még bármit is mondhatnánk neki elrohan a többiek után, pedig szerettem volna megvizsgálni a térdét. Félidő alatt zene szól, Niall megkaparint valahonnan egy labdát és passzolgat Harry-vel, én leguggolok a pálya szélén és átölelem a vállaim, meglepődök, amikor Zayn lecsúsztatja a válláról a kabátját és a vállamra teríti. Vastag pulcsit visel, de még így is szeretnék ellenkezni, arca egy pillanatra ellágyul, keze megremeg a vállamon, mielőtt viszont még hozzám érne elhúzza és lazán zsebre dugja.
-Fázol?-guggol le mellém Liam, ő is készül levenni a pulcsiját, de megállítom. Ő csak egy fehér rövid ujjút visel alatta.
-Így már nem.-húzom össze magamon a bőrdzsekit, mely szinte ontja magából Zayn jellegzetes, kellemes illatát.
Az illatra a szívem meglódul, zsebre dugom a kezem, szórakozottan figyelem a három labdázó fiút, a zenére mozgatják a csípőjüket és szórakoztatják az embereket. A hangszórókból felcsendül a Live While We're Young, Liam felpattan mellőlem és énekelni kezdenek, kinyújtóztatom a lábaim és mosolyogva figyelem őket, ugrálnak, rugdossák a labdát és közben mosolyogva énekelnek. Van egy olyan érzésem, hogy a hangjukat fent már nem hallják, viszont ott is kántálják a dalt.
Amint nem tereli el a figyelmem a meccs, újból elkezdek gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen már a jelenlévő összes ember látott velük, biztos, hogy készültek rólunk videók és fényképek, amik majd ellepik a netet... Talán a mai az utolsó nap, amikor még anélkül léptem ki az utcára, hogy lerohantak volna? Biztos mindenki látni fogja a képeket és majd velem is az lesz, mint most a srácokkal, majd lerohannak és mindenfélét fognak kiáltozni. Biztos sokan fognak utálni, mert ismerem őket, és akkor még nem is tudják, hogy Liam a tesóm és Zayn a barátom.
-Min gondolkozol?-lép mellém Niall, az arca kipirult az ugrálástól, mosolya most is ott ül az arcán. Nem viselkedik furcsán velem, eszemben sincs rákérdezni az érzéseire irántam, nem szeretném sem magamat, sem őt kínos helyzetbe hozni, és ha szeretném megkérdezni is, azt nem itt tenném, nem ennyi ember előtt egy focimeccsen.
Megvonom a vállam és ismét körbepillantok, kicsit közelebb húz magához, átölelem és beszívom az illatát, az övé is más, de férfias, eszembe jut az az este, amikor összetalálkoztunk a folyosón és együtt mentünk pótvacsorázni. Olyan jól indult a barátságunk, nem szeretném, ha elromlana miattam.

~Zayn Malik~

Őket nézve nem tudok másra gondolni, minthogy Niall mellett mennyivel jobb lenne neki
Elengedi Niall-t, a tekintetem Louis-ra vezetem, el-vissza kocog a pályán, haja nedves az izzadtságtól de a lelkesedése nem hagy alább, nyerésre állnak. Hirtelen jobban várom a meccs végét, mint kellene, hiszen ő az egyetlen akinek kipanaszkodhatnám magam és tudna mondani valamit, ami arra biztatna, hogy ne adjam fel. Csak rá kell néznem Stella-ra, és tudom, hogy nem adhatom fel, gyávaság lenne az első napokban megfutamodni, ennél csak több problémánk lesz. Harry önfeledten szurkol Louis-nak, egy hosszú haj libben el előttem és Stella már mellette áll, ugrálni kezdenek, nehezen fogom vissza magam. Haja vele együtt mozog, magával ragad csípőjének ringása, és az, hogy mennyire szexi rajta a kabátom. Veszek neki egy ilyet, csak kisebbet és nőit, így is vadító, de ha még rásimulna az idomaira...
-Zayn!-kiált a fülembe Liam, túlharsogja a tomboló, Louis nevét kántáló embereket.
Zavartan nézek rá, reménykedek benne, hogy nincs semmi jele a kalandozó gondolataimnak és nem bámultam túl feltűnően a húgát.
-Kösz.-mosolyog rám, közben Stella-ra pillant, aki apró, csinos kezeit fázósan a kabátom zsebébe dugja. Meztelenre vetkőznék, ha az összes ruhámra szüksége lenne ahhoz, hogy ne fázzon.
Biccentéssel válaszolok, előbb fagyok meg, minthogy Stella egyet is tüsszentsen.
-Amikor nem épp veszélybe sodorja magát, vagy idegesítően viselkedik, akkor egész aranyos.-jegyzem meg. A gyomrom összerándul, gyűlölöm ezt csinálni, Stella mindig aranyos. Utálom ezt a hangnemet és azt a pillantást, amit kénytelen vagyok megjátszani. Amikor velem marad azt sem tudom, hogyan engesztelhetném ki ezekért, és azokért is amiket korábban mondtam neki. Egy rendes barát sosem mondana ilyet a barátnőjéről, és én sem tenném. Nem tudom, hogy ő mit gondol rólam, de én szánalmasnak és gyávának érzem magam, mert annyira nem vagyok képes, hogy megálljak Liam előtt és elmondjam neki, hogy mi a helyzet. Aztán meg vagy beveri az arcom, vagy nem. Valószínűleg ő is gyávának hisz, nem hagyhatom, hogy ezt gondolja. Ránézek, fejét éppen akkor fordítja felém, szemei gyönyörűen csillognak, a világ legszerencsésebb szerencsétlenének érzem magam, és akkor rájövök, hogy nem gondol semmi olyat rólam. Csak én reagálom túl.
-Adj neki egy esélyt, Zayn.
-Igyekszem.-motyogom.
Az emberek még hangosabbak lesznek, egyszerre nézünk körbe, Niall az eredményjelzőt magasba tartja és az arckifejezéséből sok mindenre rájövök, viszont ha ez nem lenne elég, Louis a csapattársai hátán kurjongat. Ezek szerint nyertek. Elfelejtem a hatalmas, eget rengető problémáim és a többiekkel kezdek örömtáncba, kivárjuk, amíg a doncasteri csapat fürdőzik a sikerben és a csapattagok kezet fognak egymással, majd egyszerre rontunk rá Louis-ra.
-Harry, tegyél le!-sipít magas hangon. Kitör belőlünk a röhögés, Harry ugyan elereszti, de van velünk egy lelkes lány is, aki jelen esetben nem éppen Eleanor.
-Uu.-hallom meg a gyakran elhangzó "szavakat".-Louis, adsz úgy aláírást, mint egy focista?
Elfojtom a nevetésem, óvatosan rám néz, jelentőségteljes pillantást vet rám, majd egyszerűen magához öleli a barátnőmet.
-Adok.-mozog vele jobbra-balra.
Niall oldalba böki, mire felemeli a fejét, egyszerre fordulunk a közeledő család felé, a torkom egy pillanatra elszorul a két futva közeledő kislány láttán. Régen voltam már otthon.
Louis gyengéden elengedi Stella-t, majd elrohan a visongó kislányok felé és felkapja mindkettőjüket. Stella-n kívül szinte mindannyian egyszerre húzzuk el a szánkat, felemeli a fejét és értetlenül néz körbe, Liam magához húzza és puszit nyom a homlokára. Akkor jövök rá, hogy tulajdonképpen még mindig minket néznek, amikor erre a cselekedetére többen felbolydulnak. Összeszorítom a szám, szinte hallom, hogy mi zajlik az emberek fejében, megpróbálom nem felhúzni magam. Oldalra sandítok, Louis épp magához öleli Eleanor-t, meglepő, hogy mennyire hidegen hagyja, hogy ennyien nézik őket. De végül is igaza van.
Úgy érzem, most legszívesebben én is hazamennék, valószínűleg engem is így fogadnának otthon, ahogy most Louis-t. Oldalra pillantok, Stella kissé aggodalmasan néz körbe, szeretném magamhoz húzni és megcsókolni, kibírhatatlan az az idő, amíg nem száll le az éj. Úgy érzem magam, mintha rosszat csinálnék, amikor éjjelente vele vagyok, de valószínűleg mégsem olyan rossz, ha ő olyankor mosolyog.
A nap további részében igyekszem nem kimutatni, mennyire türelmetlen vagyok, nem adódik lehetőségem arra, hogy akár csak fél percre, de egy puszi erejéig Stella-val maradjak, kezdem egyre feszültebben érezni magam emiatt, de nem mutatom ki, beszélgetek Louis húgaival, járkálok velük a városban, anélkül, hogy megjegyzéseket tennék. Már nem megy, rosszul érzem magam, hiszen számomra ő hibátlan. Louis mindenképpen szeretné körbejárni miatta Doncastert, én pedig szó nélkül megyek velük, csak azért, hogy a közelében legyek. Nem tudom mikor ettünk utoljára olyan főtt ételt, amit nem étteremben vettünk, ezért nem meglepő, hogy nem győzzük magunkba tömni Jay finomabbnál finomabb főztjeit. Csak a lányok esznek kulturáltan.
Zuhanyzás után ismét erőt vesz rajtam az izgatottság, de nem tudom, hogy Stella melyik szobában van és van-e vele valaki, csak a szerencsén múlott, hogy én egyedül maradtam, mert Niall és Harry osztozik egy szobán, Louis Eleanor-val alszik és szerintem a húgaival, Liam... Liam valószínűleg Stella-val van. Nyilvánvalóan nem velem fog aludni Stella, és az már végül is mindegy, hogy Liam melyikünkkel van, sehogy nem jönne össze, hogy mi ma este találkozzunk. Ne...
Előkapom a telefonom, csak remélni merem, hogy nem hagyta Liam előtt, bár nem hiszem, hogy kutakodna benne, de ki tudja, Liam mire lenne képes Stella miatt. Tehetetlenül ülök le az ágyra a telefonom szorongatva, csak egy rövid kérdést írtam, amiben megkérdezem, hogy kivel van egy szobába, várom, hogy a telefonom megrezzenjen, de ehelyett az ajtó kitárul is Louis lazán besétál rajta. Az arca szinte sugárzik a boldogságtól, teljesen megértem őt, én is ilyen lennék, ha végre hazamehetnék néhány napra.
-Mizu?-vágódik le lazán mellém.
Megvonom a vállam, egész nap azt vártam, hogy mikor beszélhetek már vele, erre amikor bejön már nem tudom, hogy mit mondjak.Úgy érzem, az egész világ ellenem van, pedig semmi tragikus nem történt. Biztos csak nem aludtam eleget.
-Miért vágsz ilyen fejet?-könyököl fel.-Minden rendben?
-Ja.-vonom meg a vállam.-Jól játszottál.-mosolyodom el.
-Kösz.-derül fel az arca, és már várom, hogy mikor kezd lelkes mesélésbe, de az arcáról lehervad a mosolya és furán méreget.-Zayn, van valami baj köztetek?
-Nincs.-húzom el a szám.-Csak... nem tudom.
-Aha, akkor most fejtsd ki bővebben.-tornázza magát végül törökülésbe.
Az ajtó ismét kinyílik, mielőtt még belépne meglátom a barna tincseit, először csak az egyik lábát dugja be, majd befordul a szobába és nekidől az ajtónak, Louis látványára kissé összerezzen.
Az arcom egy pillanat alatt derül fel, nem törődök Louis jelenlétével, felpattanok, meglepetésként éri a hirtelen "támadásom", ő még meglepett, amikor én már a testemmel az ajtóhoz préselem és megcsókolom. Szinte azonnal reagál, egyik karját átdobja a vállamon és a hajamba túr, engem nem zavar Louis, de őt igen, így lassan leállít, és a kezemet fogva letelepszik Louis mellé.
-Most ne puszilj meg, fél perccel ezelőtt vele smároltál.-fintorog.
Halkan nevet, majd hátradől az ágyon és fejét az ölembe hajtja.
-Akkor én azt hiszem, hogy megyek is.-vigyorog.
-Ne, maradj még!-ragadja meg a kezét Stella.
Nem akarom kizavarni, de valahogy próbálom a tudtára hozni, hogy szerintem is ideje lenne mennie, de visszaül az ágyra, úgy tűnik itt megint csak én vagyok a szenvedő alany. Csevegni kezdenek, azon kívül, hogy ujjait összefonja az enyémekkel és néha rám mosolyog, nem igazán beszél hozzám.
-Liam?-szólok közbe.
-Alszik, nagyon hamar elaludt.-néz rám csillogó szemekkel.
-Na, gyerekek, én tényleg megyek, Eleanor már vár.-kacsint Louis, majd feláll és miután megpuszilja Stella homlokát, belecsap a kezembe és kimegy.
-Végre.-sóhajtok.
-Naa.-lök oldalba.
-Egész nap vele voltál, most én jövök.-hajolok le hozzá.
-Mert a barátom.-simít végig a tarkómon.
-Utálom ezt.-panaszkodok.-Mindenkit ölelgetsz, mindenkivel beszélgetsz csak velem nem, és azért, mert egy hülye paraszt voltam.
-Viszont ilyenkor a tiéd vagyok.-mosolyog.
-Az nem olyan. Rossz nézni, hogy mindenki kap belőled egy kicsit, csak én nem.
-Zayn.-ül fel, és a szemembe néz.-Ők a barátaim. Zavar?
-Nem.-túrok a hajamba, kezdek ideges lenni. Egyszerűen csak arra akarok kilyukadni, hogy végre velem is legyen egy kicsit és ne szidjon le, ha örülök annak, hogy kettesben maradunk.-Nem azt mondtam., hogy zavar, csak legalább ilyenkor legyünk kicsit kettesben.
-Önző vagy.-néz rám, az arcán nem haragot látok, valószínűleg ő éppen úgy nem érti ezt, ahogy én sem.
-Jó, rendben, akkor önző vagyok. Sajnálom, hogy veled akarok lenni.-válaszolok kissé ingerültebben a kelleténél, és felpattanok az ágyról, ahogy ő is teszi.
-Miért veszekszünk ilyen hülyeségen?-néz rám tanácstalanul.-Zayn, tudom, hogy nehéz...
-Nehéz, nem is tudod mennyire.
-De igen!-szorítja össze makacsul az ajkait.-Arról elfelejtkezel, hogy én is pont abban a helyzetben vagyok, mint te! Hazudok a szüleimnek, a bátyámnak, a barátaimnak, majd' meghalok, mert napok óta nem aludtam normálisan, de én nem panaszkodok.-túrja hátra a haját.-Mert szerintem megéri, de nem fogom elküldeni a barátaim.
-Jó.-sóhajtok, és a csuklójánál fogva gyengéden magamhoz húzom.-Sajnálom, csak ideges vagyok, zavar, hogy tudom, Niall is úgy érez irántad, mint én, és vele többet vagy.
-Most inkább elmegyek.-bontakozik ki az ölelésemből.-Gondolkozz egy kicsit ezen.
-Nem értelek.-tárom szét a kezeim.-Stella, ezzel nem mondtam semmi rosszat.
-Niall is a barátom, úgy mint Harry és Louis.-ingatja a fejét.-Nem fogom elhanyagolni, nem érzem magam rosszul vele, és ha hiszed, ha nem, nem csinál semmi félreérthetőt, szóval akármennyire is nehéz, fogd fel, hogy nekem csak a barátom. Majd holnap este beszélünk, jó éjszakát.-fordul sarkon, és az ajtó felé lép.
-Most elmész?-lépek utána, és a mellkasomhoz fogom.-Ne, kérlek, túl sokat agyaltam hülyeségeken, sajnálom, tudom, hogy ez hülyeség.
-Nem haragszok rád.-fordul felém, kezét az arcomra teszi és végigsimít rajta az ujjával.-Felkaptam a vizet.
-Nincs harag, ugye?-döntöm a homlokom az övének.
-Akkor, ha nem leszel rá féltékeny.-nyomja mutatóujját az orromhoz, megragadom a kezét és belecsókolok a tenyerébe. Nem mondom azt, hogy nem vagyok féltékeny, nem akarok hazudni neki. Más esetben nem lennék az, mert ha tudnának rólunk, akkor tiszteletben tartanák, hogy ő hozzám tartozik és nem próbálkoznának be nála. De így...
-Igyekszem.-ígérem halkan.
-Remélem, hogy akkor ezt itt lezártuk.
Aprót bólintok, lehajolok hozzá és gyengéden megcsókolom, egy ideig viszonozza, azután elhúzódik és egy mosoly után kezét a kilincsre teszi.
-Elmész?
-Liam...
-Persze.-biccentek.-Szép álmokat.
Visszamosolyog rám, apró puszit ad a számra, majd elsétál. Percekig állok az ajtó előtt és bámulok magam elé. Egyszerűen nem értem, hogy mi volt ez és most mi van, eddig a körülményekhez képest minden olyan jó volt. Talán csak eddig tartott... Nem, azt viszont nem engedem, hogy hülyeségek miatt vesszünk össze, majd jobban fogok igyekezni és nem féltékenykedek, most viszont inkább alszok egyet. Ha már úgyis egyedül maradtam...